Az egész egy furcsa telefonhivással kezdődött, még tavaly március végén.
Haverommal vacsoráztam, mikor megcsörrent a telóm: barátnőm hívott a munkaideje alatt, és csak annyit mondott, hogy az egyik betege beszélni akar velem.
Értetlenkedve vártam, hogy ki az, és mit akarhat. Bele is kezdett: „boldog névnapot kedves Gábor, remélem tetszeni fog a masszázs amit a kedves párjától kapott, aztán lesz-e benne happy finish?" Nulla ismeretség után kissé erős kezdésnek éreztem, majd kinyögte a lényeget, hogy hálája jeléül érdekelne-e egy Merci tesztvezetés?
Hogy a rákba ne érdekelne? Jöhet!
- Mit szeretnék kipróbálni? E-vagy C-osztályt? - Rávágtam rögtön, hogy legyen akkor E.
Abban maradtunk másnap keresem reggel a részletek miatt. Így is tettem, viszont kb. 3 sikertelen próbálkozás után (hol én nem értem el, hol nem tudtam felvenni mikor hívott), végre ott voltunk, hogy mondott egy hétvégét, amikor vihetem az autót. Az viszont nem volt jó, igy átirányított egy kolléganőjéhez, hogy majd ő fog keresni.
Így telt el kb. 2 hét, én már el is engedtem az egészet, mikor egyszer csak keresett a hölgy, hogy válasszak idöpontot. Sikerült úgy leszerveznem, hogy az a hétvége legyen amikor Debrecenbe és Noszvajra is mennem kellett, valamint anyukámat és barátnőmet is vittem. Meg persze haverom is be volt zsongva, akivel vacsiztam, mikor az első hivás történt, igy ő is igényt tartott egy helyre Debrecenbe menet.
Igazábol már a telefonos egyeztetés alatt kiderült, hogy egy E200 4Matic-ról lenne szó, igy úgy gondoltam, egy full fapados nagypapa vágen lesz, ezért nem is voltam túlzottam felspanolva, mikor elindultam érte a legendás Kárpát utcába az egyik pénteken. Gondoltam azért, hogy ne tűnjek egy szerencsétlennek, aki életében egyszer kap egy Mercit, szép inget vettem, meg bőrkabit (ami a metrópótlón uralkodó 40°C-ban kissé túlzásnak bizonyult), és igy állitottam oda a recepcióhoz a szalonban.
Hát kár volt, mert amikor mondtam miért jöttem, a recepciós nőn látszott, hogy a szemében egy darab tevehalom vagyok nem több, bőrkabát ide, vagy oda. Azért nagy kegyesen elkísért a garázsmesterhez, aki el is ment az autóért. Míg az S63 coupét nyálaztam körbe, meg is jött az én E Mercimmel. HÁÁÁT kissé megemelkedett a pulzusom, mert már kívülről látszott, hogy ebbe szépen szorgalmasan végigixelgették az extrákat a konfigurátorban. Distronic, körkamera, 19- es kerék, LED lámpa. Aztán kiszállt az ember, feltárva a vaj börbelsőt, megcsillantva a Burmester hifi csodás, sajtreszelőre emlékeztető hangszóróit, majd hanyagul betette az ajtót, amit szépen, finoman behúzott a szervomotor, és mondta, írjuk alá a papirokat.
Nem kérdeztem, hogy mit írok alá, de gondolom hétvégére zálogba adtam a két vesémet. Annyira futotta, hogy csak úgy hanyagul odavetettem, mintha mindegy lenne, és nem lenne az egész hétvége az autó köré szervezve, hogy amúgy km korlátozás van rá? Azt mondta, addig mehetek vele, ameddig van benzin. Kérdeztem, hogy az autóban, vagy a Földön? Ekkor már gondolta, hogy nem csak a városban fogom kipróbálni...
Még érdeklődött, hogy mutassa-e be a kocsit? Mondtam nem kell, boldogulok, de ezt nem teljesen hihette el, mert azért ott állt, míg beültem, és csak akkor fordult meg legyintve, mikor látta, hogy az ülést kapásból az ajtón lévő gombokkal kezdem magamra állitani, és nem az ülés alatt meg mellett keresgélek a karok vagy gombok után.
Az összeszokás nagyon hamar ment, ha az ember elengedi, hogy egy debreceni lakás árában ül, és nem csak görcsösen az utat, valamint a péntek délutáni csúcsot figyeli, könnyen a zen állapotába kerül ettöl a belső tértől.
Ebben sokat segített a metron rámmelegedett ruha visszahütésében is hasznos, 3 fokozatú ülésszellőztetés. 2 lámpa alatt rájöttem, hogy kell a hifin negatívba tekerni a basszust, mert nekem még nullán is zavaróan erős volt. A váltón mondjuk a D megtalálásával egyszer meggyűlt a bajom, mert nem nyomtam le eléggé a váltókart, így egy kinos üresben motorbőgetés, majd kipirulva kapkodás lett a zöldnél való indulásból.
A gázpedál érzet amúgy is érdekes az autóban. Először furcsa volt, hogy viszonylag sokat kell nyomni a pedálon ahhoz, hogy meginduljon és menjen az autó, valamint a pedál ellenállása is meglehetősen erős. Mind ez a komfort állásra igaz, sportban meg sport+ ban meglehetősen érzékeny, és a legkisebb pöccintésre azonnal ugrik az autó. De az egész karakteréhez, a vastag, bézs, süppedős szőnyegéhez sokkal jobban illik a taposni való, nehéz gázpedál.
Igazából, ha az ember nem sofőrös autónak, hanem saját magának vesz autót, akkor szerintem a Merci limuzin kínálatából az E osztály a telitalálat. Az, hogy kívülről a C, E és S osztályt az avatatlan szem képtelen megkülönböztetni, az a C osztály tulajainak a jobb hír (kis segítség tőlem, hogy én, hogy csinálom, ha biztosra akarok menni: az S-osztály ugye már méreteivel elárulja azért magát, nem kell egyik vagy másik mellé állítani, hogy látszódjon, ő a zászlóshajó. Ha mégis elbizonytalanodnánk, hátul sokat segít a lökhárító alján, középen levő kis kiegészítő lámpa. Ilyenje csak neki van. Aztán jöjjön a két igazán nehéz dió: az E-és a C-osztály megkülönböztetése: elő lépés itt is a méret. Hátsó-oldalsó nézetben egyértelműen az E-nek van nagyobb, szögletesebb, bőrönd feneke. De az igazán tuti tipphez sajnos csalnunk kell: be kell pillantani a műszerfal tetejére, ha ott ugyanis egy különálló tabletet látunk, akkor bizony a C-osztállyal van dolgunk, ha viszont egy nagy széles árnyékolót, akkor tuti, hogy az E-osztályt látjuk. Ez a módszer most még 100%-os sikerrel működik, de attól tartok a következő frissítéssel ez elveszhet, hacsak az új C is az A-osztállyal megkezdett, árnyékoló nélküli, széles műszerfalat kapja meg).
Viszont az aktuális E osztály úgy tudja az S–éhez hasonló belső teret nyújtani, hogy a vezetői környezet 95%-ban megegyezik érzésre. Így, ha magunk vezetnénk, akkor egy ilyen 22-25 milliós szintre felextrázott E osztállyal ugyan olyan jól fogjuk érezni magunkat, mint egy 35 milliós S Mercivel. Hát nem bomba üzlet? Talán csak az éjjellátó infra kamera az egyetlen extra, amit igazán hiányolhatunk magunknak.
Mert ez az a belső, amiért Mercit fogunk venni, ha nem vagyunk márkafanatikus BMW rajongók. Mert ehhez képest egy 5-ös, vagy akár még egy 7-es belseje is méltatlan. Mert igaz, hogy tudnak azok is szép fákat és bőröket, de ilyen fémeket, valamint ilyen hajlított fákat ők nem alkalmaznak. A Merci mellé téve az 5-ös BMW belseje egy generációval régebbinek tűnik, gesztusvezérlés ide vagy oda. Pedig a Merci az előző E osztállyal igen csak konzervatívra vette a belteret. Egy az egyben bele lehetett látni a W124-es és W210-es szériák (a jó öreg pápaszemes) beljesét, olyannyira, mintha nem is a közvetlen elődéből fejlődött volna, hanem a w124-est akarták volna újra gondolni. Igen a Merci kereste azt a formavilágot, amivel önmaga lehet. A retro korszak közepén, jó ötletnek tűnt a múltból merítkezni. Pláne, ha az a múlt olyan, mint a w124-es széria. Mert arra igazán büszke lehet a cég. Az újjal viszont elhagyták ezt, és mertek teljesen újat kitalálni, és sikerült telibe trafálniuk.
Volt, hogy kihangosítón telefonáltam a kocsiban, közben megérkeztem haza, de nem mentem be, és ültem át az otthoni bőrkanapéba, hanem maradtam a kocsiban a hívás végéig, mert annyira jól éreztem magam benne. Jól esett simogatni a bőröket, a hajlított csodás fa középkonzolt.
Na de azért nyilván ez sem fenékik tejfel. Mert ha már ennyit adunk egy autóért, akkor a legszembetűnőbb helyen nem szeretnénk ilyen illesztéssel és anyaggal találkozni:
Mert miután egyszer észrevesszük, hogy a kormány tövénél milyen igénytelen kis műanyag van a fa dekor mellett, minden alkalommal kicsit szúrja a szemünket. Ugyan ilyen a kormány oszlop mellett látszó szigetelőszallagos tákolás is. Bár ezt tudjuk be valakinek a márkaszervízből, aki úgy gondolta, hogy: „áá, jó lesz az úgy főnök”.
Pedig a kormányoszlop sem akár milyen. Elektromosan állított és természetesen fűtött is. Bár ez manapság, mikor már egy Corsában is az ember után dobják nem akkora truváj. Viszont minden beüléskor, kiszálláskor érzni lehet a törődést azáltal, hogy a kormány szépen felemelkedik, ezzel is több helyet adva a mutatványhoz. Persze tudom, ez is széles körben alkalmazott extra ezen a szinten, de mégis mindig jól esik.
A másik érdekes dolog, hogy a műanyagok elképesztően finomak és puhák. Az ajtón lévő térképzseb széle is puha, nyomkodható dolog, ami mellett szinte hihetetlen, hogy tudták a belsejét meg kemény műanyagra csinálni? Egy Skoda Superbben, de még egy VW Poloban is flokkolva van a térképzseb belseje. Mert jó, hogy kívülről élmény hozzányúlni, de mikor a beledobott kulcs koccan rajta, majd minden kanyarban csörög-zörög, az méltatlan ehhez az autóhoz. Ami még nagyon hiányzik nekem a korábbi Mercikből, az a lézeres kulcs. Vagyis inkább jeladó. Imádtam a formáját, meg ahogy a műszerfalba belecuppant. Ehelyett - haladva a korral - természetesen ehhez már olyan „kulcs” van, amit nem kell sehova dugdosni, elég ha nálunk van. De sikerült akasztani erre egy olyan kulcstartót, hogy először nem akartam elhinni, hogy lehet ilyen gagyi, fröccsöntött műbőr vackot egy ilyen autó kulcsa mellé tenni. Majd jöbban megnézve látom, hogy hírdeti a felirat rajta, hogy igazi bőr. Hát nem tudom, egy sima, króm Merci csillag szerencsésebb lett volna.
Aztán ami szintén az S osztály szintjén van az a belső fények. A külön RGB skála alapján változtatható hangulatvilágítás, mely a klímaállítással összhangban kékre vagy pirosra vált, ha állítjuk a hőfokot. Olyan meghitt sárgás derengést lehet beállítani az autóban mintha egy kényelmes bőr fotelben ülnék a könyvesszekrény előtt a jó kis 60W-os izzós állólámpánk alatt, és a legújabb regényünket olvasgatnánk.
És igen, hála a 2-es szintű önvezetésnek, egy hosszabb autópályázás hasonló relaxáló élmény lehet, mint a regény olvasása. Mert jó, hogy tudja magát vezetni, állóra fékezni, majd visszagyorsítani 250-re. Indexelésre sávot váltani, de jobbról okosan nem megelőzni a beálló belső sávot. Táblákat felismerni, és a sebességet azokhoz igazítani, de mégsem ez a relaxáló. Ó, nem. Ez az első pár 10 km-en szórakoztató, hogy jé, ez magától vezet, és csak néha szól, hogy látlak ám paraszt, nem fogod a kormányt! Így nem leszünk jóban.
Szóval nem ez a relaxáló, hanem az, hogy az ember országokat tud úgy átszelni, hogy a megszokott összpontosítás 40%-án dolgozik az agya. Mert a tempót szabályozza maga, a kormányzásban apró finom mozdulatokkal korrigál, hogy mindig a sáv közepén legyünk, figyelmeztet, mikor válthatunk sávot. Gondolhatjátok, hogy ez ma már nem kunszt. Igen ám, egy Suzuki is tud hasonlókat, csak ott érezzük, hogy folyamatosan bele-bele korrigál az autó abba, amit teszünk. Itt viszont szinte a gondolatunkban olvas, és nem csak a miénkben, hanem a körülöttünk lévő autósokéban is nagyon jól.
Ez az a plusz, ami miatt vissza tud venni az agyunk, és úgy érkezünk meg, hogy igazából sajnáljuk, hogy már ott is vagyunk, mert rengeteg program biztos, hogy rosszabb élmény lesz, mint maga az utazás volt odáig ezzel az autóval.
Visszatérve még a fényekre. Természetesen LED-es a fényszórója, ami olyan komfortot ad éjszaka, hogy én sokkal inkább ezt tenném kötelezővé az új autókban, mint az övbekapcsolásra figyelmeztető csipogást, mert ez is életet menthet. És igen fénnyel éri el a parasztvakítás magasiskoláját is, mert a nyitott ajtóval a földre vetített Merci csillag bizony nagyon prosztó. Ez hogy mehetett át a stuttgarti ízlés osztályon? Én leragasztanám szigetelőszallaggal, az biztos.
De azért szerencsére tudja az autó olyan apróságokkal simogatni a vezető lelkét, hogy az indulási animációban egy E-osztály villant ránk a műszerfalról. A digitális kijelzőket kedvünk szerint variálgathatjuk a kormányon lévő tapi gombokkal, hogy a lehajtott napellenző mögött van még egy, hogy ha az elsőt oldara hajtanánk is legyen, amit előre tudunk lenyitni. A kormány világos bőr borítását szinte sajnáljuk puszta kézzel megfogni, pedig kisbabák feneke megirigyelhetné azt a bőrt.
És, hogy mire elég az alapmotor egy ilyen finom autóban? Hiába a vastag burkolatok és a finoman körbeölelő belső, azért a start-stopnak hála, egy dugóban túl gyakran éljük át, ahogy a négyhengeres 2.0l-es motor életre kell. Mind a hangja, mind az autón átfutó rezgés méltatlan, és kizökkent a lelki békénkből. Ez az autó könyörög egy 6 hengeres motorért. Azzal viszont végleg az S-osztály alternatívája lehetne. Mondanám, hogy a kulturáltság hiányáért erővel kompenzál a motor, de ez sem lenne teljesen igaz. Szépen viszi a kocsit, de hiányzik belőle az az erő fölény, hogy a gázpedál negyedig biccentésével bármilyen szituációt megoldjunk, olyan fölényben, amilyenben amúgy is érezzük magunkat a többi közlekedőhöz képest. Így sikerült egy autópálya lehajtóra való besorolás is kissé neccesre (na meg azért mert a sok gyökér a leállósávot használja a dugó kikerülésére), mert kihasználva, hogy volt egy kis hézag a leállósávon száguldó „ügyesek” közt, átrántottam magam a lehajtó sávba, majd ijedten a szőnyegbe tapostam a gázt, mert úgy esett rám hátulról egy Mondeo. Aztán a váltó zavarában nem is tudta mi legyen, ezért biztos ami biztos visszapakolt vagy 2-3 fokozatot, majd felbőgött a négyhengeres, és megindult a gép. Igen ám csak messze nem olyan vehemenciával, mint amire számítottam, így a Mondeo elég sokáig a fenekemben is maradt. Pedig egy 350 CDI-vel motorfelbőgés nélkül, észrevétlenül hagytuk volna hátra, esélye sem lett volna így rám ragadni.
Szokták mondani, hogy ha van az embernek 24 milliója autóra, akkor már lehet 35 is. De ha rám hallgatsz, és hagyományos Mercit akarsz, akkor egy ilyen fullos, de 6 hengeres E-osztályt veszel. Arról nem is beszélve, ha a család, vagy valami hobby miatt kombira lenne szükséged. Az S-osztályhoz képest megspórolt pénzen meg vegyél valamint, ami hírből sem ismeri az önvezetést.
