Azt sem tudod mi ez? Egy fura Laguna? Hogy szép-e? Inkább maradjunk annyiban, hogy nagy. Az a biztos.

Az átcímkézés egyik legszebb példája a Latitude. A 2000-es évek végén ott állt a Renault, hogy nem volt nagy kocsija az európai piacon. Miután a Vel Satis csúfosan megbukott – elsősorban ez szerintem a formának köszönhető, és csak másodsorban a förtelmes megbízhatóságnak – szerettek volna a Laguna fölé pozícionálva hadrendbe állítani egy zászlóshajót. Igen ám, viszont ekkor már tisztán látszott, hogy a nagy szedánok piaca Európában kihalófélben van. Így minél költséghatékonyabban akarták megoldani a kötelező házi feladatot. Ez már csak ilyen. Tegye fel a kezét, aki sosem másolt még a padtársáról valamilyen dolgozat alatt. Na ugye! Szóval a Renault is szétnézett a padtársak között, és nagyon hamar rábukkant a tulajdonában lévő Samsung márka kínálatában (igen ez az a cég, akinek a mobilja is ott lapul a zsebedben, de mint általában minden nagy, dél-koreai ipari vállalat rengeteg lábon állnak, így az autógyártás is megtalálható a repertoárjukban) amelyik cégnek a Renault a többségi tulajdonosa. Szóval a Samsung kínálatában ott volt már az SM5-ös típus harmadik generációja, amire csak rá kellett akasztani a Renault oly mély értelmű emblémáját, és kész is a dolgozat! És hát ez ugye nem is csalás vagy másolás, hiszen szegről végről a saját modelljét használta fel. Ugyanígy került hozzánk az első Koleos is, ami szintén egy átcímkézett Samsung, mégpedig QM5.

Érdekes, hogy 2010-ben simán átment a Renault döntéshozóin, hogy ez jó lesz az európaiaknak, pláne a Laguna fölé pozíciónálva.5 évvel később a Talismannal már nem követték el ugyanezt a hibát. Ott komolyan vették az európai igényeket, amiket sajnos a Latitude a származásából kifolyólag nem volt képes teljes mértékben kielégíteni.

Sajnos nincs egy érdekes részlet sem a karosszérián, innen nézve bármi lehetne, ami Dél-Koreából jön. Egyedül a kilincsek árulkodnak a szemfülesebbeknek a Renault rokonságról

Az már csak a helyzet pikantériája, hogy a Talisman bevezetésének idejére a nagykocsi piacot teljesen elsöpörte a SUV láz, kivéve persze a német prémium triót, valamint a Volvót, bár utóbbinál marginális lett az S60/S90 arány a SUV-okhoz képest. És még ebbe az osztályba lehet sorolni a Mazda 6-ot ami az új modell bevezetésének hiányában 2 évente kap faceliftet, és ma már tényleg a külsejéhez méltó beltere is van. Ha már itt tartunk nézzünk szét még egy kicsit ezen a piacon, miből is lehet választani. Itt van mindjárt a németek mellé a kisfőnökök álma, a Passat. Korrekt autó, de a nimbuszához belőtt borsos árral. A facelift ezen is csak rontani tudott szerintem. Féltestvére a Superb szorongatja a flottás rendelések terén (szépen kérlek ne mondjátok „szuperbének”, mert attól a hátamon feláll a szőr, írtó paraszt dolog) belső méreteit tekintve legyőzhetetlen versenyző, és már plug-in hibridként is kapható, de a Passathoz mérhető áron. Céges vásárlók nagy kedvence még a Mondeo, bár ezen is már nagyon érződik a kora, pláne, hogy már a bevezetésekor is 2 éves csúszásban volt különböző gyártási nehézségek - vagy ahogy a multik világában mondják – kihívások miatt. Igaz ők időben reagáltak a változó környezetre, és az addig mindent uraló dízel helyett, vagyis inkább mellé, lepaktáltak a Toyotával és betették a már bevált hibrid technológiát a Mondeóba. Ez a limuzinnak okozott némi csomagtér vesztést, de a kombi már teljes értékűnek tekinthető. A Honda már nem hozza Európába az Accordot, a Toyota is beszántotta, az Avensist, cserébe a Camry-t adja, ami amúgy egy titkos tipp lehet a kategóriában, ha valakinek bejön ez az ázsiai design vonal. Az biztos, hogy nem fizetnék egy fillérrel sem többet ugyanezért Lexus ES-nek öltöztetve. Ha eszembe jut mindig elmorzsolok egy könnycseppet a megboldogult GS emlékére. Azért abból egy 450H-t nagyon élnék, még a nyakatekert fedélzeti rendszerrel együtt is, jó kis motoros combtámaszos üléssel…a baj, hogy még 8 évesen is 7 millió körül mennek. Ne felejtsük el az új Peugeot 508-ast, mert ha valami meg tud csillanni, mint utolsó mentsvára a klasszikus autóformának, akkor az az 508. A Peugeot-nál belátták, hogy manapság kizárólag a forma adja el az autókat, és hogy rá lehessen aggatni egy hibrid vagy EV matricát. Ennek megfelelően gyönyörűre rajzolták az 508-ast, és bizony a forma oltárán fel is áldozták a térkínálatot, mert ha szigorúan a centiket nézzük akkor nem tudhatna labdába rúgni mondjuk egy Suberb mellett. De könyörgöm! Aki a kettő közt vacillálva a Skodát választja az egyéb gaztettre is képes lehet. Viszont, ha már ilyen szépre sikerült a Peugeot, akkor hülyék lennének olcsón adni, ezért nem elég hogy szűk még drága is. És ha már eddig elsiklottam felette, most megjegyzem, hogy szigorúan véve nem is sedán, mert a keret nélküli ablakok miatt én megadom neki a 4 ajtós coupé státuszt. Tehát igazán ebben a ligában csak a kombiját illene figyelembe venni. Utolsó harcosunk a mezőnyben, ha már úgy is a Peugeot-nál tartottunk, az Opel Insignia. Formáját tekintve ezt is próbálták coupésra venni, de valahogy nagyon beleszürkült az utcaképbe. Amilyen nagy dobás volt az első generáció (majd persze kiderültek, hogy dög nehéz, ezáltal sokat fogyaszt, nem is olyan megbízható és még csak nem is tágas belül) a második generáció valahogy észrevétlen maradt.

Talán ez a legszebb nézete. Innen egy harmónikus, egyszerű vonalvezetésű nagykocsi. Érdekes, hogy ekkor Európában már próbálták titkolni a kipufogókat, de ez még büszkén hírdeti a krómozott kályhacsövet, ami amúgy csak egy gyári vég a valós, harmadekkora csövön.

De vissza a Latitude-re. Emlékszem mikor megjelent, értetlenkedve olvastam a teszteket róla, hogy ki fogja ezt ennyi pénzért megvenni, és miért választaná bárki is a Skoda Superb helyett? Aztán ezt az élet is igazolta, mert szinte láthatatlan mennyiséget sikerült eladniuk belőle, pedig a 2 literes dci motor egy elég jó konstrukció, de nehéz a dci logóval érvényesülni, az első pár évjárat az 1.5-ösből annyira lejáratta ezt a nevet. De ez a 2.0-ás Nissannal közös fejlesztés, láncos vezérlésű és nem egy problémás darab. A hozzá kapcsolódó Aisin 6-os automata váltó sem az az elromlós fajta. Aztán a Latitude szépen a feledés homályába veszett, mind a piacon, mind az én fejemben. Egyszer aztán 2012 őszén, mikor apukámmal kocsikáztunk Debrecenben, felvetette, hogy le kéne cserélni a Mazda 6-osát (ami az első zoom-zoom generáció faceliftes verziója volt 2008-ból, jó kis 143 lovas dízellel és CD TE felszereltséggel, 5 ajtós karosszériával. Már az előző autója is ilyen volt. de még a 136 lovas dízellel és 4 ajtóval), mert már 150 ezerhez közeledik a km állás benne, és hogy mit vegyen? Beszélgettünk minden féle Octaviáról és hogy egy év múlva érkezik az új Mazda 6, felmerült a Mondeo is, de a Fordokért fater nem rajongott. Én még megemlítettem személyes nagy kedvencemet a 508-as Peugeot-t is (az még az első generáció), de az eléggé túlárazottnak tűnt akkor, és faterom sem harapott rá, hiába volt előtte már 4 Peugeot-ja is (az utolsó egy gyönyörű, almazöld, faceliftes 406-os volt). Aztán jött fateromtól a tételmondat, hogy megkereste a debreceni Renault szalon tulaja, hogy lenne nála pár akciós autó. Először egy Fluence-t említett. Na az szíven ütött. Azért a Mazda 6 után egy Fluance egy talicska. Mondtam is faternak, hogy az egy lebutított, 4 ajtós Megane, ami ráadásul Törökországban készül. Szerencsére könnyen sikerült kiverni a fejéből a Fluance-ot, de pár héttel később hívott a nagy hírrel, hogy lenne a Renault-nál egy kiállító darab Latitude! Rögtön visszamentem az időben fejben és az az érzés ugrott be, amit az első cikk olvasása nyomán éreztem, hogy ezt meg ki a fene fogja megvenni? Hát faterom…De az igazsághoz tartozik, hogy mivel bemutató autó volt, és akkor tájt lépett életbe az Euro5b kibocsájtási norma, ezért több mint 3 millióval a listaár alatt lehetett elhozni a kocsit. Én is elmentem megnézni, még mielőtt az üzlet megköttetett, de szomorúan konstatáltam, hogy az egyetlen bohém részlet, amiben kicsit is különleges volt a kocsi, nevezetesen az automata parfümadagoló, na az pont hiányzott ebből a példányból. Anélkül viszont a középkonzol központi részén van egy nagy üres plasztik lap, nem a legszebb megoldás. Legalább egy tárolórekeszt kialakíthattak volna a hiányzó extra helyére.

Szabvány Renault kormány, bajuszkapcsolók, váltókar. Az ülés egyszerűnek tűnik, de franciásan kényelmes és deréktámaszos. Az ülésfűtés gombja elég szerencsétlen helyen van, könnyű beszálláskor benyomni. A Románia térkép csak erősíti a legnagyobb Dacia elméletet.

Szóval így került a családba egy 2.0-es, automata, 175 (más források szerint 173) lovas dízel Latitude. Az együtt élés nem indult zökkenőmentesen, ugyanis kb. 3 hete lehetett nálunk, amikor egyik reggel nem indult be. Már hideg téli idő volt, az autóval faterom pont nem állt be a garázsba (az akkori háznál elég szűkre szabták a garázst széltében, hiába volt olyan hosszú, hogy bicikliktől kezdve motorig, sok minden elfért a 4,9 méter hosszú autó előtt, de az ajtót csak nagyon korlátozottan lehetett kinyitni, ami nem volt épp kompatibilis apukám 110 kg-os alakjával). A lényeg, hogy gyújtás bár volt, a rádió szólt, a kocsi nem indult. Az assistance végül egész gyorsan küldött egy autómentőt, igazából egy E39-es BMW-vel érkezett egy srác, aki a BMW-ről bebikázta a Latitude-ot, ami így már el tudott menni a szervízbe. Ott kapott garanciában egy új akksit. Az mondjuk érdekes mutatvány volt, hogy hiába kértük az assistance-tól, hogy olyat küldjenek, akinek hosszú bika kábele van, mert a kocsi az udvaron áll, az utca meg egy szűk egyirányú, lejtős utca. Persze a bmw-snek sima 2 méteres kábele volt, szóval a Latitude váltóján lévő vészpöcök segítségével kellett üresbe tenni, majd 3-an kitoltuk azt a nehéz dögöt a lejtős utcára, teljesen elzárva azt, a bikázás idejére. (Ajánlom a letaposott havas-jeges díszburkolaton a több, mint 1600kg-os autó tologatását, így reggeli testedzésnek).

De ezt leszámítva gondtalanul teltek az évek a Latitude-vel. Faterom szerette, kényelmesen ki be tudott ülni, de pl. a hátsó ajtók határolója új korától kezdve olyan volt, hogy lényegében nem maradtak nyitva, mindig visszacsukódtak. Valamint a fényezésről is elég hamar kiderült, hogy gyárilag nagyon vékony rétegben sikerült a kasztnira tüsszenteni. Sajnos ez az első és egyben utolsó gépi mosós alkalommal derült ki, a mosó keféinek a nyoma szépen látható volt a motorháztetőn és a csomagtartón is.

Nagy test nagy élvezet tartja a mondás, hát ez igaz a Latitude-re is, feltéve, ha valaki élvezi, hogy egy autó sokat fogyaszt. Nyilván nem vártam csodát egy ekkora automata autótól, de azért a városi 8,8-9l-es fogyasztás kissé meglepett. Egy Peugeot 7 literből eljárna ilyen körülmények mellett, de még egy 3 literes BMW dízel is ellenne ennyivel a városban, ami azért egy másik kategória minden téren.

Nem is ez volt az igazán meglepő, hanem hogy autópályán 130-140 közt sem ment le ez az érték nagyon 8 liter alá.

Visszatérve az autó belsejére, azért itt kissé megint csak kilóg a lóláb. Az alkalmazott anyagok abban a kategóriában, ahova a kocsit szánták azért igencsak kevésnek bizonyultak. A kormány bőrözése pár 10 ezer km után elég csúnyán foszlani kezdett, de öröm az ürömben, hogy a bajuszkapcsolók is elkezdtek makacskodni, amiért a Renault garanciába kicserélte az egész kormányt és a bajuszkapcsolókat. Az új már sokkal jobb bőrből volt, bár, hogy tehenet látott-e valaha élőben, afelől vannak kétségeim. A központi zár és elakadásjelző gombja szerintem egy az egyben egy Dacia Sanderóbol van. Faterom mondta is gyakran, ha kérdezték, hogy miféle kocsi ez, hogy a legnagyobb Dacia. Amúgy egész szépen viselték a használatot a különböző gombok, egyedül a szélvédő párátlanítására szolgáló gombon volt látható kis kopás, valamint a vezető oldali ajtó behúzó fémesnek látszódó bevonata indult diszkrét mállásnak.

A két körműszer pereme fehér fénnyel van megvilágítva, sötétben nagyon jól néz ki. Üdvözlőfénynek is használja az autó. A rádió és a légrostély közti sík felületen lenne a beépített parfüm adagoló. Hiába a színes képernyő, tolatókamera nem volt benne, a két műszer közti színes kijelzőn mutatott grafikus segítséget parkoláskor. A váltó előtt a tempomat / sebességszabályozó főkapcsolója.

Ami a nagy kasztniból ered, és ahol azért átsejlett, hogy a Renaultnak van még mit tanulnia, mikor ekkora autót tervez az a merevség. Mert padkára felálláskor azért meg-megnyekkent pár beltéri műanyag egymáson, ami szintén nem tesz jót az ember minőségérzetének.

Mielőtt azonban bárki azt hinné, hogy csak szidni akarom a Latitude-öt, gyorsan hozzáteszem, hogy amúgy van egy kellemes, leszarom a világot, és hogy mindenki rohanni akar körülöttem érzés benne. És ez egy jó érzés! Beül az ember és simán elhömpölyög vele Passauig minden fáradság nélkül. Nem akar cikázva ugrálni a sávok közt, nem kerülgeti a kátyúkat csak szép nyugisan eljut Á-ból B-be. És ha kell közben simán tartja a német autópálya ritmusát is. Igazából egy papás, öreguras állapotba szedálja a vezetőjét, és ez az állapot jó. A pulzus lecsökken az idegesség elszál és csak utazunk. Ebből néha olyan dolgok tudnak kizökkenteni, mint amikor egy olyan utas ült melletted, aki nem a franciák agyával gondolkodik, és úgy véli, hogy a rádió hangerejének az állítását a nagy középső forgókapcsolóval lehet vezérelni. Ezért odakap és teker rajta egy embereset jobbra. Igen ám, de ez valamilyen átabszintozott éjszakának köszönhetően nem a hangerő állítására szolgál, hanem a frekvencia hangolására. Így a jól irányzott hangosítás eredménye zizegés lesz, ugyanis elállítódik a rádióállomás. Hasonló fura megoldás, hogy az amúgy multikormányon nem sikerült kellő mennyiségű gombot kialakítani, ezért a rádió vezérléséhez kell egy plusz bumszli az ablaktörlő bajuszkapcsolója alatt. Szerencsére ez nem látszik, mert ez is egy nagyon alsó polcos dolog. Ellenben megszokás után hibátlanul használható. Ami nem igényel megszokást az a hatalmas belső helykínálat. Tényleg suberbi magasságokban van a hátsó lábtér is. 5 fő is bevállalhat viszonylag hosszabb utakat. Gondolom a taxisok is csak a magas fogyasztása miatt nem vették ezerszám. Mondjuk Debrecenben sokáig 3 darab volt ezzel együtt, és abból az egyik pont egy taxi volt.

Ahogy írtam igazából gondtalanul teltek az évek a kocsival. A dízelségéből fakadóan előjött egyszer egy EGR szelep hiba. Ennek a kiszerelésekor derült ki, hogy semmi korom nincs magán a szelepen, egyszerűen az elektronika megadta magát olyan 140 ezer km használat után. Került bele másik gyári VDO 130 ezer Ft-ért Egyszer trélerezni is kellett, bár az nem az autó hibája volt, faterom Romániában félre tankolt, kb negyed tanknyi benzinnel megküldte. Az autó még ment egy pár száz méter majd egy vasúti átjáróban leállította apukám és onnan már nem volt hajlandó beindulni. Szerencsére itthon kiderült, hogy valahogy letiltott az elektronika és elég volt az üzemanyagszűrőt cserélni, valamint átmosni a tankot. A trélerezés drágább volt, mint a javítás maga, pedig a tréleres is faterom ügyfele volt, szóval nem teljes árat kért.

A lámpája a legjobbak közt van a ledesektől innen. Bi-xenon, és aktívan fordul a kanyarokban. Nagyon magabiztosság teszi az embert éjszakai vezetéskor. Kár, hogy a gépi mosó csúnyán megkarcolta a lámpabúrát a felső sarkaiban. Még a hűtőrács formája sem Renault-s.

Aztán miután én megörököltem az autó elég ritkán használtam, 2-3 heteket állt. Egyik beindítás alkalmával miután nyomtam egy padlógázas előzést, vészüzembe váltott a kocsi és kipufogó rendszer hibát dobott. Egy debreceni Bosch szervízben először részecskeszűrő regenerálást csináltattak a kocsival. Érdekes volt nézni, ahogy az autó vezető nélkül több, mint 3000-es fordulattal bőgeti a motort álló helyzetben kb. 20 percig. A szerelő meg a kipufogó alatti aszfaltot locsolgatta, mondván, hogy egy Opel már olvasztotta meg így maga alatt az aszfaltot, meg gyújtotta ki kis híján saját magát.

A rengenerálás lement a hiba maradt. Mélyebb vizsgálat megmutatta, hogy a részecskeszűrő előtti nyomás - és hőmérséklet szenzor a rossz. Persze ilyenből is csak gyári van, természetesen csak rendelésre, szóval a kocsit 2 hét várakozás után és 80 ezer Ft-tal szegényebben kaptam vissza.

Ez után következett pár hónap gondtalan használat. Majd ismételten megjelent a műszerfalon a már jól ismert hibaüzenet. Viszont most ez nem járt azzal, hogy csökkentett teljesítménnyel ment az autó mint az első esetben, és hogy nem váltott fel. A működésben nem tapasztaltam semmi rendellenességet a hibajelzés ellenére. Simán megjártam vele a Balatont is. De nyilván nem akartam így hagyni, ezért visszavittem a Bosch szervízbe, és ott hagytam náluk, mondván, hogy idő nem számít, csak találják meg a hibát és szüntessék meg. Ismételten több, mint 2 hetet volt ott az autó, de végül meglett a hiba. A szerelő elmondása szerint valamelyik kábelkötegben volt egy zárlat, ami a gondot okozta. Igazából alkatrészt nem igényelt a javítás, de a hibakereséshez az egész orrát le kellett bontani a Renault-nak.

Ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, eladom. Fontosnak érzem leszögezni, hogy nem akartam senkit átvágni, a kocsi meg lett javíttatva, hibamentesen üzemelt. A hirdetésbe leírtam minden ismert és javított hibáját. Beleértve azt is, hogy egyszer javítani kellett a bal hátulját, mert egy, a sort záróvonalon előző ember elé kanyarodott faterom baljra. Ekkor kapott vadiúj bal hátsó lámpát is.

Hát mit mondjak, sejtettem, hogy egy ilyen ritka, viszonylag ismeretlen típusnak az eladása nem fog menni 2 nap alatt. Az első komolynak tűnő érdeklődőre majd 2 hónapot kellett várnom (az AAA autó automatikus SMS-ét nem tekinteném annak). Mint kiderült debreceni a házaspár, az autó is Debrecenben van, szuper. Megállapodtunk egy időpontban. Mivel tudtam, hogy nem fogok turkálni a vevőjelöltekben, ezért próbáltam felkészíteni az autót a megmutatás előtt. Alapos mosás, porszívózás, a gyakran fogdosott helyeken köröm kefézés, a pár meglévő kőfelverődés javító ecsetelése, minden személyes dolog kipakolása után tényleg úgy jártam körbe az autót, hogy ebből aztán alkudni sem lehet majd. Csillogott, mint Salamon töke. Sajnos sikerült pár percet késnem, a Csapó utca rossz oldalára mentem. Ilyen az, ha az ember a régi emlékeire támaszkodva navigál a Waze helyett. Egy idősödő házaspár fogadott, a velük korosodó Megane-t cserélnék le, mert abban már 450 ezer km felett jár a mutató (fos franciázóknak ajánlom!). A papának tetszik a Latitude, mindenképp Renault-t akarnak, az egyetlen kritérium, hogy hátfájósan be tud-e ülni a bácsi. Mondjuk beülésnek nem nevezném azt a tornamutatványt, amit előadott. Azt hittem először, hogy arccal előre beesik a könyöklőre, de végül beügyeskedte magát, látszott, hogy hosszú évek gyakorlata van már ebben a mozdulatsorban. Beült, jött is a verdikt: - fasza. A többit a mamával intézzem. Kérdeztem, hogy próbaút? - Á, minek? – Mondta.

Na mondom érdekes, de hát nekem mindegy. Jött a mama, kérdezte: -mi az ára? Ezt imádom, mert ugyebár a netes hirdetésemet látva kerestek meg. Szóval pontosan tudja, hogy 2,29M-ra tartom az autót (az igazság, hogy 2,349M-val kezdtem hirdetni, de azt másfél hónap után csökkentettem, miután a kutya nem keresett. Pedig felszereltség, motor és futásteljesítmény alapján is reális volt, és a kemény 7 darabos országos kínálat közepére lőttem be az árat). Szóval mondom, hogy 2,29M-ra tartom, némi alku belefér nálam, de 2,1M alá semmiképp nem megyek. A mama húzta a száját, mondott ezt, azt, hogy van pár karc az autón. Ráhagytam, mondtam, hogy gondolkozzon egy kicsit, hét végén beszéljünk addig nem adom el. Keresett is, és mondta, hogy a gyerekeivel megbeszélte, 1,9M-t tud érte adni, több pénze nincs. Itt azért kicsit elgondolkodtam, hogy könyörgöm! Ha 1,9M-m van autóra, akkor miért nézegetem a 2,3M-s hirdetéseket? Majdnem 20%-ot akart alkudni 3 karcért? Hát próbáltam nem kiröhögni, mondtam neki, hogy lakásvásárlásnál sikerült 100 ezer forintot alkudnom, és nem 2 milliós összegből, szóval irreális az ajánlata. Abban váltunk el, hogy még ő kért meg engem, hogy gondolkozzak az 1,9M-ban. Komolyan elkezdtem gondolkozni, hogy ha nem lesz más vevőm, és tényleg csak ennyit adnának érte, jobban járnék, ha beszámíttatom egy új Ceedbe, mert akkor még volt valami plusz 200 ezer forintos ajánlat használtautó beszámításra. Vagy amúgy a BMW-met hobby autónak minősítve napi használatba vonom a Latitude-ot. Közben a mobile.de-n is hirdettem a gépet, ahol meglepően sokan megnézték, ha jól emlékszem több, mint 1500-an. Igaz, hogy ehhez képest a hahus 700 feletti megnézés is nagyon soknak tűnt. De a 700 megtekintőből csak november körül futott be a második telefonáló egy péntek délelőtti napon. Martonvásárhelyi úr, pont Debrecenben töltik a hétvégét, meg tudják-e nézni az autót? Naná, vágtam rá, és este már utaztam is Debrecenbe. Hajnal 4-ig a garázsban políroztam az autót kézzel (hatalmas egy dög amúgy), és porszívóztam ki újra, holott a legutóbbi óta lényegében nem is használtam. Másnap találkozás az érdeklődőkkel. Rögtön azzal kezdték, hol is vannak a hirdetésben leírt karcolások (komolyan ez a legfontosabb egy 165ezret futott 7 éves autónál?). Megmutogattam, oké, haverral ki kell políroztatni. Tőlem, szíve rajta. Amúgy hivatásos buszsofőr, egy Megane Classic-ja van, de egy dubrovniki nyaralás alkalmával látott egy Latitude-t, pont ilyen színben és azóta ilyet szeretne. Most eljött a pillanat, hogy megengedheti magának. Ez lesz a Megane mellett a hétvégi templomba járós gép. A próbaút jól sikerült, tetszett neki az autó. Jött aztán ismételten még pár mondat a karcokról, majd az árra kanyarodva mondta, hogy szerinte – az akkorra már 2,49M-ra csökkentett irányár – magas. És, hogy a mobile-n vannak olcsóbban, kevesebbet futottak, meg Ausztriában is. Na mondom ácsi! A mobile.de-n a legolcsóbb eladó ilyen autó az enyém, és tudom miket hirdetnek, követem a kínálatot (nem volt nehéz, mert huszon pár darab volt fent). Ha 1000 km-ről akar ilyet hozni, és a papírozással kínlódni, hát tessék. Az osztrák példányokhoz meg további sok sikert, ugyanis ennek a fényezése messze nem bombabiztos. Neki is megmondtam, hogy az ár alku képes a minimum 2,1M amit kapni szeretnék érte. Hümmögött kicsit, majd elbúcsúztunk. Másnap kaptam is a telefont tőle, hogy meg szeretné venni az autót. Mondom remek, semmi akadálya, de persze ő is bemondott a telefonba egy 1,9M-t. Nem akartam elhinni. Itt mindenki engem néz madárnak? 1,9M-ért nem hirdettek csak egy autót, bevallottan dupla ekkora (330ezer km-es) futással. Kapásból rávágtam, hogy annyiért nem adom, nem kenyérre kell az ára. Jó rendben gondolkozik még. Pár óra elteltével visszahívott, hogy 2.0M? És itt jön a lelki terror, amikor meg kellett hunyászkodnom magam előtt, átéltem a sarokba szorított egér helyzetét, mikor ott áll vele szemben a macska. Na meg persze a tapasztalatlanságomat ilyen helyzetekben. Mert mit kellett volna mondjak? Hogy kérek pár perc gondolkozási időt. Mert tudtam jól, hogy másik érdeklődő égen-földön nincs. November végét írtuk ekkor, ha január 1-ig megmarad a kocsi, én fizetem az éves adót is utána, azzal saccra a várható magasabb eladási árból bejövő haszon fele oda, ráadásul az autó is öregszik egy évet, ami nem emelni fogja az értékét. Ezeket 2 mp alatt átfutva végül rámondtam az áment a 2.0M -ra. Ezt az összeget az első érdeklődő mamának már felajánlottam egyszer elkeseredettségemben, hogy annyiért odaadom. De ahogy letettük a telefont éreztem, hogy hülye voltam. Ő 1.9M-ról indult én lélekben 2.2M-t akartam volna. Tehát 2.05M Ft az egy elméleti középút lett volna kettőnk közt. Tudom 50 ezer forint, rohadjak meg, de ezzel úgy éreztem volna, hogy egy kompromisszum született és nem kizsákmányoltak. Vissza is hívtam az urat, aki nagyon felháborodott az eszmefuttatatásomon és az adott szó erejétől kedve a bizalomig sok mindenről beszélt. Ekkor nyilván már ő volt nyert helyzetben, szóval meghunyászkodva ismét rábólintottam az eredetileg leütött 2.0M-ra. Ráadásul még fel is hoztam az autót Budapestre, itt ütöttük nyélbe az üzletet. Szomorú volt látni elhajtani vele, amúgy is ragaszkodom a dolgaimhoz, ez az autó meg egy darabka volt apukámból, de ahogy ő is mindig racionálisan döntött, úgy érzem ez volt a gazdaságilag helyes döntés. Mert egy városban 9 l körül fogyasztó, dízel, automata Euro5-ös autó a mai világban nem fog többet érni, sőt! Bár másik oldalról nézve, próbáljon meg valaki 2M Ft-ért venni egy 2012-es max. 165ezer km-t futott, 175 le-s automata, navis, bi-xenon kanyarfényszórós limuzint. Sok sikert hozzá! Bár a saját példámból tanulva, lehet a 2.5M hirdetéseket kellene bogarászni és pofátlan alkuval megszerezni a gépet. Szóval azt tudom, hogy többet nem kaphattam érte, viszont azt is, hogy ennyiért nincs másik hasonló paraméterrel bíró autó. Ja és slusszpoénként később hívott a mama, az első érdeklődő. Ha jól emlékszem már január volt, szóval gondolom arra játszott, hogy az adót én fizessem meg 2020-ra. Ismét bemondta az 1.9M-t. Nevettem egy jót, még alkudoztam vele egy kicsit szórakozásból, majd közöltem vele, hogy már eladtam a gépet, és, hogy azon a 100 ezren múlt, hogy nem ilyen autója lett.

Nem lejtenek őrült táncot a fények az oldalán. Klasszikus 3 dobozos forma, vegyítve némi folyami kavicsos gömbölyödéssel. Képen jól elrejti a méreteit, de a valóságban pont abból kifolyólag van némi tekintélye.