Pár éve újra megrendezésre kerül a balatonfüredi Concours D'Elegance veterán kiállítás és szépségverseny. Ezzel egy majd 80 évnyi hagyományt próbálnak újra meghonosítani. Csakis sok sikert tudok hozzá kívánni, mert a rendezvény nagyon élvezhető. Semmi sallang: semmi kordon, semmi agycsipkedő szétefektelt techno zene, semmi testfestett félpucér, magassarkús hostesek, semmi villogó neon. Csak az autók! És ez így van jól! Pláne, hogy még milyen autók!

Már jó párszor szerettem volna eljutni ide, de eddig sosem jött össze. Mindig volt valami rossz kifogásom, tavaly például egy totál megbízhatatlan barátomnak kellett volna segíteni valamit, az ő hívásárára vártam fél napig, majd persze csak este lett az egészből valami, de akkorra már Balatonfüred ugrott. Akkor el is határoztam, hogy idén ha törik, ha szakad, ott leszek. Akkor el is gondolkoztam azon, hogy miért van az, hogy míg Németországban éltem, bármennyit képes voltam utazni akármilyen autós rendezvényért. Legyen az például Techno Classica Essenben (430 km), IAA Hannoverben (530 km), genfi autószalon (410 km), párizsi autószalon (520 km) és ezek a távok csak egy irányban értendők. Szóval simán kocsikáztam 1000 km-t csak, hogy pár órán át autókat nézegethessek. Erre azon kapom magam, hogy Pesten ülve az ágyamon a kifogásokat keressem, hogy miért ne menjek le Balatonfüredre ugyan ezért. A megoldásra nem jöttem rá, vagyis a miértre, de azt elhatároztam, hogy változtatok rajta.

Szóval idén elég fix programnak tekintettem a lejutást, amit a jó időre való tekintettel, valamit, hogy azzal könnyű parkolni, motorral terveztem. Ez a része pont nem jött össze, de mivel a bömbin még volt pályamatrica végül azzal mentem. Így legalább nem kellett egyedül menni, és a motorosruhában pácolódni a tűző napon. Kicsit féltem, hogy nem lehet majd sehol megállni, de a balatonfüredi mélygarázs a belvárosban nagyon jól sikerült. Kívülről olyan, mint egy park, lehajtva viszont egy sima utcai parkoló, sehol a megszokott plázás rendszer sorompóval és jegy automatával. Az ember lehajt, keres egy helyet, megáll, majd a kis fizető oszlopnál fizet (vagy telefonról). Na vissza a lejutáshoz. Sajnos nem volt zökkenőmentes, eleve késve indultam, egy lehajtóval korábban jöttem le a pályáról, mondván, hogy nem kell ide navi, a fejemben van az egész. A lényeg, hogy mire az autók közelébe értem már nem a sétányon sorakoztak, hanem egymás mögött, várva a díjátadást. Fotózgatni, nézelődni azért lehetett, és le a kalappal a magyar közönség előtt, csak minimális esetben fordult elő, hogy a kedves nézelődők összetapogatták volna a kisuvickolt veteránokat, vagy a farmerük gombjaival dörgölőztek volna hozzájuk.

Amelyik kocsi még a parton állt, azokról nagyon szép képeket lehetett csinálni a háttérben a Balatonnal, a kikötővel vagy Tihannyal. Ezután a vasárnap délutáni díjátadáshoz a nyertes autók végiggurultak a vörös szőnyegen a VIP részleg előtt (mert ugye nincs rendezvény VIP részleg nélkül. Még az ingyenes Nagy futamon is volt ilyen, mert nyilván van aki csak ilyen helyről tudja feltölteni a selfie-t instára, különben még prosztónak nézik). Amúgy vicces, hogy a VIP-eknek jutott a gyengébb látvány, mert ők a Balatonnal háttal állva nézték az autókat, míg a pórnép a balatoni panorámában is gyönyörködhetett.

A mostani fantasztikus autók mellett Balatonfüred állandó vonzereje a velős pirítós. Jó pár éve mutatta az a haverom, aki miatt tavaly lemaradtam erről a rendezvényről, szóval most így kicsit rehabilitálnom kell. A legautentikusabb hely, ahol meg lehet kóstolni az az egykori Hatlépcsős étterem (ma Muskátlis). Van bőven választék az étlapon, de kár elkérni, úgy is mindenki a pirítósért megy. Igaz most megkóstoltuk a csülkös, hagymás, sajtos pirítóst is, az sem okozott csalódást, de a velős az igazi. A mostanihoz hozzátett az  is, hogy az teraszról, a kezemben a pirítóssal nézhettem végig, ahogy a veteránok jó része felhúzott a sétányról a főút felé.

Ha már old timer rendezvény, akkor pár szót az autókról. Igazából pár olyan volt, amit még nem láttam korábban. Ilyen volt a Skoda 1000MBX, a Hispano-Suiza J12, Alfa Romeo 1600 Junior Zagato valamint a Detroit Electric 75. De mind közül a kedvencem, számomra a kiállítás legszebb kocsija a Skoda Popular Monte Carlo De Luxe volt.

Igazából nem tudom, hogy tudták ezt összehozni a szervezők, úgy, hogy nem szednek belépőt, de remélem megtartják jó szokásukat, és jövőre is megrendezik a Concours-t, tőlem még akár úgy is, hogy belépőt szednek. Sajnálom, hogy évente csak egyszer van ilyen rendezvény nálunk. És érdekes módon itt senki nem kezdett el tiltáson bőgetett motorral jaszkarizni a járókelők közt, vagy gumit égetni. Az a bár gázfröccs az amerikai V8-asoktól pedig nagyon is kellett a vörös szőnyegen. A régi autók valahogy mindenkiből a jobbik énjét hozzák elő. Terápiás céllal is ajánlom, ha valaki le akar nyugodni, és minden rossz érzés nélkül csak vigyorogni. Pár embernek recepten írnám fel a részvételt.

Lassan már hagyomány, hogy ha május elseje, akkor Nagy futam. Még vagy 5-6 évvel ezelőtt voltam először, ahhoz képest azért sokat változott a rendezvény, de a lényeg maradt: hadd lásson a nép a "legbelebb" belvárosban versenyautókat, hadd remegjenek az üvegek a tiltáson forgatott, nyitott kipufogós gépektől. És persze az egész végén a légi parádé, Besenyei Péterrel és az ő szokásos Lánchíd alatti átrepülésével.

Talán nem a véletlen műve, ha az ember érez némi párhuzamot a régi római hagyománnyal, de szerintem még mindig sokkal jobb egy ilyenfajta cirkusz, mint a korábbi május elsejék politikai pártok által szervezett programjai, ahol általában a többiek hasonló rendezvényét szidták. Egyedül egy dolog hiányzott nekem a régi majálisokból, az pedig az ökörsütés. Nagyon szívesen néztem volna, ahogy Timo Glock pörgeti a DTM-es BMW-jét, miközben a jó kis sült ökröt cuppogtatom két pofára. Na mindegy, talán majd jövőre. Viszont a biztonság látványosan sokat javult a pár évvel korábbi rendezvényhez képest. Akkor egy darab fém rács választott el a padkán ülve a félig keresztbe csúszó, és gumidarabokat szóró versenyautóktól. Ezzel szemben most már dupla kordon védi a nézőket, az egyik állítólag ráadásul vízzel teli.

Hétfőn a Bazilika mögötti lezárt útszakaszon lehetett megnézni a versenyautókat, igaz sajnos csak állva, kordonnal elzárva. Belefért volna egy-két beindítás, és gázfröccs, nekem legalább is mindenképp, de megértem, ha az ott lakók miatt ezt nem erőltették. Azért így is akadt hallgatni való, a DTM-es Audit  és az OXXO versenykamiont beindították egyszer míg ott voltam. Ha már versenykamion, természetesen kint volna a Tankpool24 csapata is, lehetett fotózkodni Kiss Norbival.

Hatalmas standdal képviseltette magát a Zengő motorsport is, már Cupra maszkkal a Leonok orrán a Seat helyett. Három nagy monitor előtt pedig szimulátoron próbálhatta ki a tudását az akinek sikerült átkerülnie a lezárt sátor belsejébe.

A legnagyobb érdeklődés a Red Bull Racing standját övezte, ahol nagy nyugodtan készítették fel a szerelők a 2012-es Forma1-es bajnok autót a vasárnapi városi bemutatóra. Érdekes volt látni, mi, hogy lakik a burkolatok alatt. Azt a kipufogó leömlőt bármikor kiakasztanám a nappalim falára, mint iparművészeti alkotást.

A versenyautók mellett voltak old timerek is, Porsche 356, Opel GT, Ferrari Mondial, 6-os BMW, valamint egy igazi ritkaság, egy Bitter CD is (ebből kevesebb, mint 400-at gyártottak összesen). Nekem a személyes kedvencem a Skoda 130RS rally autó volt.

Kedden aztán jött a lényeg, és a különböző versenyágak gépei köröztek a belvárosban kijelölt pályán és égették a gumikat. Én idén inkább a légi bemutatóra koncentráltam, azt még sosem sikerült megnéznem a városban. Most viszont egy nagyon jó helyet találtam az Erzsébet hídon, onnan el sem mozdultam 2 órán át, de egy pillanatig sem unatkoztam. Kezdődött Besenyei Péter repülésével, amit még nézni is fájt, hogy vajon hány G-s gyorsulásokat él át a negyed órás bemutatója alatt. Aztán hasonlóan hajmeresztő volt a helikopteres műrepülő bemutató is, de a legfélelmetesebb számok azok voltak, ahol kötelékben repültek, mindegy hogy régi "goldtimer" gépekkel, vagy modern műrepülőkkel, a tömegben egyszerre akadt bent a szó egy-egy szűkös manőver közben. De a legtöbben a Wizz Air-es Airbus A321-es repülésére voltak kíváncsiak. Tényleg szürreális látvány, ahogy egy ekkora gép áthúz a Duna felett ilyen alacsonyan. Sem a gép, sem a város nem erre van tervezve, talán pont ezért ilyen látványos.

Igaz a rendezvény miatt rengetek lezárás volt a városban, ami megkeserítette a hosszú hétvégén autózni akarókat, de okos tervezéssel és közlekedési eszköz választással minimálisra lehetett csökkenteni a bosszankodást, és az egész Nagy futam által nyújtott élmény ennyi kompromisszumot mindenképpen megért.

A végére még pár képet csatolok:

Frankfurti reptér, Europcar pult, sorban állás a lefoglalt bérautóért. Hozzák a nekem szánt kulcsot, látom szabvány VW, nézem a címkét: Polo. Na király, hárman leszünk rá egy hétig, volt már ilyenem több is, lelkesedni nem tudok érte, és egyszer kifogtam belőle valami beteg darabot, aminek a kis ezres szívó motorja 3.ban épphogy felbírt vinni egy emelkedőn az A8-as pályán. Finoman bepróbálkoztam az Execute VIP tagsági kártyámmal (ez itt most a dicsekvés helye), amivel elvileg két kategóriával nagyobb autót kaphatok, de állítólag minden autójuk le volt foglalva. Már épp elfogadtam, hogy akkor marad a Polo, mikor meghallottam, hogy a két mellettem lévő pultnál szintén két magyar elkezd alkudozni a bérautósokkal, hogy miből tudnának választani. Az egyik a felajánlott Polot egy Golf GTI-re szerette volna cserélni ráfizetés nélkül...a naiv kis hülyéje, de természetesen kiröhögték. Nem elég neki, hogy lyuk van a fenekén és szelel, még azt akarná, hogy kánonba nyomja Aviciitől a Wake me upot. Na ezen felbuzdulva, én is nekiálltam variálni, és így sikerült kiharcolni egy Jeep Renegade-t. Hogy ez jó döntés volt-e, arra nem tudnék egyértelműen igennel felelni, de, hogy érdekes és élvezetes az biztos.

A Renegade-ünk egy Night Eagle kiadás, ami a matt fekete kiegészítőkben köszön vissza. Ilyen például a lámpák kerete, a hűtőrács, és a típusjelzések is. Ezek mellett van még spéci '18-as kerék, és ez a sötét szín, amit szinte lehetetlen fotózni, pedig így a sok fekete kiegészítővel tényleg olyan, mint ha valami rap klipp kellékei közül került volna elő, kellő távolságból még egy maffiózó járgányának is beillene, csak ne álljon mellé egy valóban olyan X6, mert ha van mihez hasonlítani úgy már eltörpül. Az eltörpülés mondjuk viszonylagos, mert elég magas a kocsi, hozza a SUV-októl elvárt felmászást a beülés helyett, pláne ha az ülést magasra állítjuk. Én a padlón ülve szeretek vezetni, de ehhez az nem illik, és nem is támogatja, mert az én magasságommal a legalacsonyabb helyzetben szinte semmit nem látni a kocsiból. Sőt még a napellenzőt is csak pipiskedve tudtam így lehajtani.

Amúgy rengeteg időt szenteltek a dizájnerek olyan dolgoknak amik semmibe sem kerülnek de megfűszerezik az autó használatát. Ilyen a mindenhol visszaköszönő Jeep hűtőrács motívum. Ez van az üléstől kezdve a műszerfalon át, szinte az összes nagyobb fröccsöntött műanyag elemen, még a csomagtartó ajtó belső oldalára is jutott. Hasonló poén a tanksapka melletti műanyagban lakó pók, aki még köszön is nekünk (Ciao Baby!). Sajnos elég gyakran vissza is kell neki köszönnünk, ugyanis ezzel a régi 1.6-os szívó benzinessel rettentő sokat fogyaszt a kocsi. Túlnyomó részt autópályán és főúton használva is 9.6 literre jött ki a fogyasztása.Úgy, hogy bár sok korlátozás nélküli szakasz volt a pályán, óra szerint 140-150 közt mentünk vele ahol lehetett.

A többi gegnek is megvan a maguk szerepe, nyugodtan kereshetünk újakat bent az utastérben, amíg arra várunk, hogy felgyorsuljunk mondjuk 90 ről 130. Bőven lesz időnk megmosolyogni a szélvédő fekete keretében felfele menő Willis Jeepet, vagy az indító gomb köré írt feliratot, miszerint kezdjük a kalandot! Sajnos ezzel a motorral egy olyan rutin feladat is kihívás, hogy 120-nál be akarunk sorolni az autópálya belső sávjába, ugyanis egy igen nagy hézagot kell megvárni vele, ha nem akarunk egy szép adag villogást a tarkónkba kapni, mert a mögöttünk jövő azt hiszi elaludtunk, holott mi teljes erővel a padlónak szegezzük épp a gázpedált.

Igazából nagyon szerethető autó a Renegade de kell bele egy rendes dízelmotor mert ezzel így megkeseríti az ember dolgát, ha el kell hagyni a várost, vagy egy két dombot is le kell tudnunk utunk során.

A bérlés vége felé jutott eszembe, hogy a visszautasított Polo már a legújabb generációs lett volna. Ezt akkor egy kicsit bántam, mert kíváncsi lettem volna rá, de az biztos, hogy arról az autóról egy sort sem lehetett volna írni, mert a Renegade-del ellentétben az nélkülöz minden egyéniséget. Ettől még egy jó autó, de abban egy rossz motort nem lehet megbocsájtani, míg a Jeepnek ezt az 1.6-osát rengeteg dologgal próbálja feledtetni a Renegade, amik miatt még sem lesz keserű az ember szájíze. Más kérdés, hogy ha mondjuk a két literes dízellel és automata váltóval kívánjuk meg, akkor már 9.8 milliónál tart az autó, ami azért rengetek egy igazából kiskategóriás megoldásokat alkalmazó gépért.

Idén is megérte kiállni a sort, hogy bejuss a biatorbágyi Premier Outlet területére, feltéve ha kocsival érkeztél, mert motorral ezt ügyesen ki lehetett kerülni.

Bent a parkolóban, aztán olyan autókon legeltethetted a szemed, amik mellett eltörpült az, hogy a Glamour-napok miatt az üzleteket is végig kellett szenvedni a kismillió ember közt, hogy az ember kedves párja is úgy érezze, nem hiába szeltétek át az egész várost szombat délelőtt. Én nem így jártam, de sok férfi szeméből ezt lehetett kiolvasni.

Kezdésnek kapásból itt van egy 911 turbo a 993-as szériából. Mellette egy Honda NSX, még színben is passzol. Két igazi legenda a '90-es évek elejéről, merőben eltérő szemlélettel építve, de ugyanazért a célért, hogy a legjobb sportkocsi legyen. Az NSX-et Senna segítségével reszelték hibátlanra, középre épített V6-os motorral, míg a 911-et akkor már 30 éve finomították, hogy minél jobban használható legyen a farmotoros, turbós, boxer 6-os, ami ebben a szériában volt utoljára léghűtéses. Amúgy kiskorom óta ez a széria, ráadásul a turbo a kedvencem. Évek óta még a háttérképem is ez.

 Az előző két piros kétajtós csoda után itt egy harmadik. Dacia 1410 Carpathia sportcoupe. Hát, hogy is mondjam, vannak erdélyi rokonaim, volt is jó pár 1310-es dákó a használatukban és bár megjártak velük hosszú utakat is, de jó autónak nem számítottak. Erre itt ez a coupe, olyan kecses formával, hogy még azt is megbocsájtaná neki az ember, ha minden utcasarkon lerobbanna, mert ez még a tréleren is jól mutatna. Pláne ezzel a felnivel, a kis kocka rendszámmal, és a bézs belsővel....sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyet mondok, vagy leírok, de megkívántam egy Dacia-t. Ezzel maga lehetett az élet császára aki behajtott anno a temesvári főutcára, lehúzott ablakon kitett karral, spanglival, na ő tuti nem egyedül ment haza a discóklubból.

Kicsit túltengnek a piros autók a válogatásomban, de ezt a zsigát sem lehetett kihagyni. Nekem is volt, ezért mindig nosztalgiával tölt el, ha látok egyet. Ez a piros pedig nem is volt akármilyen, ahogy alapjáraton pöfögött, röfögött, az egész bódé beleremegett, a Proex kipufogóból pedig olyan szagok jöttek, ami még jobban visszarepített a daliás ladázós korszakomba. Belül is minden ami kell, verseny ülés, hosszú váltókar, húzott kormány. Bármikor meghajtanám, szigorúan csak lapjával előre!

A jó öreg bálna. Ha nem lenne egy betegágy, már vettem volna egyet, de nem vagyok a saját pénztárcám ellensége. A gyári állapot a kedvencem a young timereknél, de most nézzétek meg a mellette álló gyárit. Ha csak az állna itt, nagyon vonzó lenne, de emelett a Lorinser body kites példány mellett elhalványul. Nem vagyok Lorinser rajongó, de ez jól áll az S mercinek. Ez a kvázi lyuk nélküli felni pedig még inkább nehezíti optikailag a W140-et. 

Még egy piros sportkocsi. És igen nem véletlenül nem tettem idézőjelbe a sportkocsit. Ez egy swift GTI. Egy kis méregzsák, pehelysúly és egy erős, pörgős 16 szelepes motor, elöl hátul tárcsafékkel, sport üléssel. Igazi városi alázó gép és sleeper egyben.

Egy ideje már a reneszánszukat élik a Barkasok, mióta fellendül a street food láz, egész sokat vakarnak ki a mocsokból és építenek belőlük különböző guruló büféket, amikből aztán márik a kávét, fröccsöt vagy valamilyen szendvicset. Ez azonban egy simán csak felújított 8 személyes busz patika állapotban és gyönyörű BBS felnikkel, ami bevett eleme a német tuning irányzatnak és hát valahol ez is egy német termék. Csodás hangja volt, ahogy elpöfögött a kétütemű motorjával. Fesztiválra vagy nyaralni, síelni járni a haverokkal bármikor elfogadnám.

Óh igen, az Istennő, vagyis a DS, pontosabban egy DS 23 Pallas. Már nagyon fiatalon megtetszett, mert a Jákob rabbi kalandjai című filmet annyiszor láttam, hogy kívülről tudtam a szövegét, és abban ilyen kocsija van a főszereplő Louis De Funes-nek. Érthetetlen, hogy a Citroen, aki ezt az űrhajót megtervezte és gyártotta már majd 60 éve, most elpazarolja a DS nevet egy se füle se farka almárkára.

Ezt a képet először ki akartam törölni, mondván, hogy belemásztak, de talán így lett igazán jó. Egy tökéletes világban ez egy életkép lehetne, vagy lehetett volna, ahogy a kigombolt ingű jampi pörgeti a limója kulcsát, és viszi a lenge ruhába bújt barátnőjét a dög nagy Csajkával vásárolgatni. Sajnos a történelem máshogy alakult, így a legtöbb embert valóban vitték valahova az ilyen kocsikkal (mikor épp működtek) csak nem épp önszántukból és nem épp vásárolgatni. Tudom, hogy ez így sarkos, mert a Csajka első sorban a pártvezetés szállítóeszköze volt, de ettől még jó híre nem volt. Ez is csak egy volt a nagy, fekete, állami autók közül, amitől jobb félni, és nem belekerülni.

Két merci a végére, egy E500, ami maga egy legenda, a Porschéval közösen gyártotta a Mercedes, és tudjuk, hogy amihez a Porsche a nevét adja az rossz nem lehet, mindegy, hogy traktorról beszélünk, vagy Dakar Rallyra felhergelt Lada Samaráról (kivétel talán a Porsche Design neve alatt futó cipőket, azokat tuti csak vakok vennék fel, mert mind vizuális környezetszennyezés). A másik pedig egy patika 190-es Merci. Apámnak volt ilyenje 25 éve, igaz még a keskeny csíkkal az oldalán, de nagyon élnék egy ilyet. Németországban próbáltam párat, de nem mertem belevágni, de mikor látok egy ilyen szép példányt, mindig megnézem az aktuális kínálatot a mobilén.

Ez a válogatás erősen szubjektív, így belegondolva nem is értem, miért nem került bele egy BMW sem, pedig volt kint 850-es, 2002-es és jó pár szép E30-as is. Akadt pár amerikai autó is és voltak bőven olaszok is. Szóval itt mindenki megtalálja a kedvenc márkáját, Trabanttól a régi Datsunig. Kár, hogy ez a rendezvény csak évente egyszer kerül megrendezésre, a nyári időszakban még havonta is kimennék ezekért az autókért Biatorbágyra, mert így még a Glamour-napokos őrület is fél vállról vehető.

Már korábban regisztráltam, mikor még érvényes volt a bevezető kedvezmény, és kvázi ingyen lehetett megcsinálni, de a kipróbálásig csak most jutottam el.
Ebben az is közrejátszott, hogy a bankkártyám is új lett közben, és mikor először akartam megadni az új adatait, egyszerűen nem találtam, hogy hol lehetne.
Mérnök révén, meg amúgy sem lehetek ennyire béna, második nekifutásra csak meglett a megfelelő menü, így már vártam az alkalmat, hogy teszteljem a kis VW-t.

Múlt héten aztán el is jött az alkalom, egy régi barátom szervezett egy munkavacsorát egyik kollegájával, amire direkt BKV-val érkeztem, számítva arra, hogy muszáj lesz meginni pár sört. Ez minden különösebb ok nélkül elmaradt, így a hazajutás nyitott kérdés lett, amire rátett még egy lapáttal a nem járó M3-as metró. Így mivel haveromnak már nagyon szüksége lett volna egy wc-re, így hírtelen eszembe jutott, hogy csak meg kéne nézni a Mol Limo appot, áll-e a közelben egy vihető kocsi. Kiválasztva a legközelebb állót, le is foglaltam, melyet így nekünk tart fent pár percig a rendszer.

400 m séta árán, már ott is voltunk az Up! mellett. A következő lépés, hogy sérülést kell keresni a kocsin, mivel ezen nem volt semmi, így tovább léptem és már nyílt is a központi zár. Eddig minden nagyon flottul ment, csak be kellett vágódni, kivenni a kesztyűtartóból a kulcsot és tűz! Elméletben! A gyakorlat kicsit mást mutat, mert ez a benzines változat a meglehetősen lassú robotváltóval, nem csinál a Limobol egy sportkocsit. Pedig már egyszer utaztam e-Up!-ban, ami rendesen meg tud indulni, szívesen vezettem is volna, de talán majd legközelebb. Kapásból az indulásnál ér a meglepetés, hogy hiába automata, D-ben és R-ben lelépve a fékről, nem kezd el kúszni a kocsi. Semmi baj, kis gáz és lehet simán manőverezni, csak hogy a kis gázra sem mozdul meg. Elég mélyre kell nyomni a pedált, némi mozgásért, de akkor meg hirtelen megindul, szóval a parkolást nem könnyíti meg ezzel, pedig a méretei pont ilyen városi hozom-viszem, bármilyen lyukban otthagyom kocsinak determinálják.

Az applikáció egyik hiányossága, hogy menet közben nem lehet kinyerni, hogy mennyin áll a számláló, kvázi a taxi óra hiányzik. Ellenben az nagyon jó, hogy a zónát elhagyva bemondja a kocsi, hogy nyugodtan menjünk tovább, de letenni csak zónán belül fogjuk tudni. Ez annyiból ért váratlanul, hogy azt hittem a Nagy Lajos király útja a zónahatár, aztán a Mexikói út mellett elrepesztve szólt a kocsi, hogy kimentem a zónából. Gyors fék, visszafordulás, és pár méter után megint jött az üzenet, hogy zónán belül vagyok. Volt is egy parkolóhely, lassítottam, hogy farral beálljak, de ahogy tolatni kezdtem újra rákezdett, hogy kimentem a zónából. Szóval a zónahatárt valahogy nem a GPS-ekre jellemző pontossággal érzékeli, de sebaj, a P+R parkolóban le tudtam rakni. A kulcsot visszahajítottam a kesztyűtartóba, és már zártam volna is le az utat az appon, de hibát jelzett a cucc, hogy nem érzi a kulcsot. És igaza volt, mert nem elég bedobni, van ott egy kis világító doboz, amibe be kell dugni a kulcstartón lévő érzékelőt. Ezek után újra be akartam fejezni az utat, de ismét hibaüzenetet kaptam, hogy próbáljam újra. Ezt megismételte 3x, ekkor már a gugliban az ügyfélszolgálat számát kerestem, míg végül elfogadta, hogy vége az útnak és kiállította a számlát.

A végső sokk ekkor ért, ami mondjuk teljesen a saját magam hülyesége, hogy a fejben kalkulált árhoz képest dupla annyi pénzt kért tőlem a rendszer. A hiba onnan jött, hogy taxis fejjel gondolkoztam, és a kocsi oldalán naggyal virító 66 Ft-ot úgy értelmeztem, hogy km-enként értendő. A valóságban viszont 66 Ft/perc az egység. Így lett a 14 km-es, ám 31 percig tartó út végén (ami után még át kellett szállnom a 74-es trolira is) a fizetendő összeg 2046 Ft. Az elvet nem igazán értem, ez így pont, hogy gyorshajtásra ösztönöz. Bevallom voltak szakaszok, ahol kicsit gyorsabban mentem a megengedettnél, de végig ott volt bennem, hogy vajon a rendszer naplózza-e, hogy hol mennyivel megyek? Elsősorban nem arra gondolok, hogy majd ez alapján levél érkezne a Szombathelyi Rendőrkapitányságról egy szép csekkel, csak, hogy mondjuk a következő lépésben majd személyre szabva lesz-e megállapítva a fuvardíj, az alapján, hogy ki milyen stílusban vezet, mennyire tartja be a sebességhatárokat. Ha semmi naplózás nincs ilyen téren, valamint az elszámolás ugye perc alapú, akkor nem tudom, mi ösztönözné a felhasználót arra, hogy ne padlógázon, a sávok közt cikázva igyekezzen a Limoval a célja felé.

Apropó Limo. Valaki megmondhatná, honnan a név, mikor a jármű, az újonnan nálunk kapható 5 ajtós autók közül a legkisebb. Tehát nem a méretből fakad a név, de abból sem jöhet, hogy mint minden rendes limót, ezt is sofőr kéne, hogy hajtsa, de ugye ennek pont az a lényege, hogy te vagy a sofőr. Na mindegy, Limo és kész. Összességében a belvárosban (értsd zónán belül) elugrani valahova, nagyon kényelmes, pláne este, amikor már ritkább a tömegközlekedés is, de amint a forgalom kicsit is belassul, tetemesen drágább lesz a utazás ezzel, mint venni mondjuk 2 vagy 3 BKV jegyet. Én a saját autót még tuti nem adnám fel ezért a lehetőségért cserébe. Arról nem is beszélve, hogy ebben a benzines változatban nem volt klíma! 2018-ban. Ezzel azért így nem sokkal lesz kellemesebb nyáron a dugóban állni, mint ülni a szintén forró és izzasztó buszon vagy metrón.

Egyesek szemében varázsszó, mások szemében egyenesen szitokszó: E36. Pedig sokak szerint ez az egyik utolsó igazi 3-as BMW. Nem tagadás, a legszebb, legidőállóbb forma az E46-é. Az utolsó két kör lámpás, az E30 egy ikon. Tehát az E36 egy kicsit mostohagyerek. Akkor mire fel ez a nagy imádat és rajongó tábor?

Ehhez nem árt egy kis történelmi kitekintés. Kik is nyomtak el minket 150 évig? Kik elől mentette meg Dobó István a nyugatot? Gondolom már mindenki kitalálta, hogy Jumurdzsákékról van szó, igen a törökökről. Mert hol is találhatók meg ők manapság nagy számban? És nem, nem Törökországra gondoltam, hanem olyan helyre, ahol a BMW egy elérhető közlekedési eszköz, és nem a kamaszfiúk szobájának vastagon összenyálazott tapétája...szóval Németország. Egy ottani mondást idézve: BMW coupét akarsz venni? Neee! Soha, azt csak törökök vesznek. Aztán fel is pattintják a már korábban tárgyalt sztereotípiáknak megfelelő kiegészítőket, vegyítve a német iskolának megfelelő tuninggal. Szóval felkerülnek a széles felnik a ráfeszített gumikkal, erős ültetés, nagyzene és valami nyitott rendszer lehetőleg motorról származó végdobbal. Aztán az amúgy nyugodt főutcán lehet túlszárnyalni az üvöltő kipufogót a hangszóróból zengő török poppal. Ilyeneket látva nem az irigység az az érzés ami hatalmába kerít. Ha el akarják kerülni ezt az image-t akkor kombit vesznek.

És nálunk ki érzi úgy, hogy a piros lámpa egy gyors körbenézésre, a záróvonal "visszakettőpadlóra" felkérés? Pontosan a 3-as coupe-kat és compactokat hajtó vagányok. Szóval ez a 150 év csak nem telt el nyomtalanul, és nem csak a töltött káposzta receptje maradt ránk, hanem a bunkó bmw-s magatartás is. Most gondolhatnád, hogy nincs is ezekkel a BMW-sekkel baj, aztán majd nézd meg holnap, hogy milyen vezetési kultúrát képviselnek az M-es, N-es rendszámmal közlekedő E36 és E46-os BMW-k.

De ne legyünk ennyire szigorúak. Tegyük fel, hogy ezek nagyon jó autók. Ebben az esetben sem tévedünk nagyot. Egy gyári állapotban megőrzött példány még ma is olyan vezetési élményt nyújt, hogy szívesen együtt élnénk a sarki török kebab árusnak kijáró "tiszteletteljes" tekintetekkel. Bár tegyük hozzá, hogy az autórajongók szemében egy gyári E36 már képes elismerő pillantásokat is kiváltani.

Kezdjük kívülről:

Vonalzóval rajzolt forma, de hátulról-oldalról a kupé nagyon kiadja. Az alján pont van annyi kis hajlítás a küszöbön meg a lökhárítón, hogy az megtörje a sok egyenes vonalat. Az elmaradhatatlan hokiütő pedig hozza az álló helyzetben is száguldás érzését. Mondhatnánk, hogy letisztult a forma, de azért ne felejtsük el, hogy az autó fejlesztése még a '80-as évek végén kezdődött, amikor még a lemezek mindenféle hajlítása sem a tervező asztalon sem a présszerszámok gyártásánál nem volt kivitelezhető. Ennek ellenére a limuzin megelőzte a korát, gondoljanak csak bele, hogy a bébi Benz, a 190-es volt az alternatívája a Mercitől. Ami azért erősen retró ehhez képest. Ennél a szériánál indult az életstílus kombik korszaka a márkánál, nem tudom, hogy akarva, vagy akaratlanul, de a kombi formája még inkább kiadja, mint a limuzin. Azon valahogy túl nagy és ortopéd a hátsó lámpa. Ezt érezték a BMW-nél is, mert a kombinál már próbáltak javítani rajta, de az igazi arányokat a coupéval találták meg. Pont annyival alacsonyabb és szélesebb, hogy így már telitalálat.

Beltér:                                                    

Na az aztán tényleg modern volt új korában. Hagyományos vezető felé fordított középkonzol, formatervezett légbeömlő, nem a megszokott téglatest, mint minden másban. Négy kerek óra a műszerfalon, hagyományos tipográfia, fedélzeti computer, magas középkonzol könyöklővel, kartámasszal, rekeszekkel. Még ma sem hat ódivatúnak, egyedül a pohártartók teljes hiánya árulkodik arról, hogy ez még egy másik kor gyereke. Amúgy az extra listán olyan dolgok szerepelnek, mint mondjuk a kétzónás digitális klíma, ami párásodáskor magától vált külső keringetésre, ülésfűtés, 4 légzsák, kikapcsolható menetstabilizátor, CD-s rádió, állítható combtámaszos ülés. Ja és a kedvencem, hogy az ablaktörlő ugyan nem érzékelős, de lámpához beállva magától szakaszos törlésre kapcsol, és nem koptatja feleslegesen a magasabb fokozaton a lapátokat. Más kérdés, hogy az említett extrákból máig mi mondta be az unalmast.

DE a sok kis apró kellemetlenséget könnyen megbocsájtja neki az ember amikor beindul. A 320 a legkisebb motor amivel beléphetünk egy elit társaság tagjainak a sorába, mégpedig a soros hathengeresek közzé. Igaz, hogy hengerenként nyamvadt 330 ml áll a rendelkezésünkre (amúgy az egy dobozos kóla mennyiség!) de a tény, hogy ezekből a hengerekből 6-ot pakoltak egymás mellé a tüchtig német mérnökök már sejteti, hogy ebből rossz dolog nem sülhet ki. És valóban, már alapjáraton hallani a hangján a sorhatosok minden jellegzetességét (2 indítás alkalmával mondjuk már a Volvo tulajok reggeleit is át tudtam élni, hogy hogyan is duruzsol 5 henger, ugyanis volt, hogy ennyi volt hajlandó beállni az igába, de e két esetben pár másodperc spéttel csatlakozott a 6. henger is koncerthez.)

Bent ülve 3500as fordulatig nem is igazán hallani a motort, e felett a tartomány felett viszont megszólal az a jellegzetes fémes csörtetéssel kevert mély basszus ami olyan jól szól, és a motor annyira szeret pörögni, valamint fent sem fogy ki a szuflából, sőt!, Tehát ezek miatt párszor előfordult velem, hogy egy jól eső, teljesen felesleges kihúzatásnál, amikor csak a motort akartam hallgatni, egyszer csak fura zaj zavarta meg zenei élvezkedésemet. Ez pedig nem volt más mint a tiltás. Olyan természetességgel és vehemenciával pörög 6 ezer felé, hogy nem érzi az ember hogy váltani kéne, csak azt hallod, hogy még még még még egy kicsit told nekem, ott még kijön belőlem a 150. húszéves táltos is. De vicc nélkül a viselkedéséből és hangjából ítélve még simán elhinne az ember vagy 1000-1500 fordulatot a tiltásig. IMÁDOM. Nem hiába vannak vallásos rajongói ennek az M52-es motorcsaládnak.

A menése persze nem olyan igazán hátba vágós. Pörgetve meg tud azért indulni, de egy mai kétezres dízel megeszi reggelire. De egy jobb kanyargós úton azért megvillantja még, hogy mit is tud. Az enyémen 225 széles és 16 colos kerekek vannak nyárra (sajnos nem túl gyakori méret, ami meglátszik a gumik árán is) amivel úgy tapad kanyarban, hogy nézel, valamint a gyárilag M-es futóműnek is köszönhetően élmény kanyarogni vele, amiben az ülés kellemes oldaltámasza is partner. Egyedül a váltó nem szereti a gyors kapcsolásokat. Egyesből kettesbe átdobva sokszor egy hangos reccsenéssel adja tudtunkra, hogy ő márpedig ilyen gyorsan nem hajlandó bevenni a másodikat. Ezt leszámítva jó érzés kapcsolgatni, bár kicsit hosszú úton jár a kar. A menetstabilizátor szerencsére kikapcsolható, de amúgy is kicsit megengedően zabolázza meg a kocsi farát. Szóval garantált a széles mosoly a kiszállás után. Volt már, hogy nedves kanyarban egy kamion és egy villamos közt sikerült úgy gázt adnom, hogy megindult a feneke, és nekem érzésre úgy tűnt én szedtem össze nem a menetstabilizáló. Máskor pedig érezhetően elveszi a gázt. Szóval a működése nem mindig ugyanolyan, ezért nem is teljesen kiszámítható. Itt érezhető nagyon, hova fejlődött az ESP az elmúlt években.

Apropó ESP, pont most fordult át a km számláló a 300 ezredik megtett km-en. Ez pont egy havas napon történt, így a megörökítésére készült képen látszik, hogy ég a visszajelző lámpája, mert ugye, ha van egy kis hó, illik kikapcsolni, hogy szabadon lehessen játszani a hátsójával. A majdnem üres tank nem a "2000-ért tele főnök" elv jele, mindig telerakom, és a sárga lámpáig hsználom, mert naplózom a fogyasztást, szóval a tank állása és a 461 megtett km is azt mutatja, hogy az átlag fogyasztás 9-10 liter. 55 liter benzinből szoktam 520-620 km-t autózni. 

Összefoglalva, olyanoknak ajánlom, akik szeretnek vezetni, de ezért az élményért hajlandóak elviselni, hogy a kocsi törődést igényel. Az árak még a padlón vannak, most kell beszerezni egyet, lassanként mindent eredetire cserélni benne és hétvégente megjáratni a Pilisben. Ott találkozunk! Addig is egy E36, amiért bármikor felajánlanám az egyik vesémet: M3 GT:

Élményautó kell, meguntam az 1.5D Saxot! –mondta egyik haverom, mire jött a tőlem elvárható válasz: - vegyél BMW-t, régi M50-es 6 hengeres blokkal!

-jó, de annál túl nagy a tempó, a ladás korszakom meg rég volt, valami kisebb kéne.

-mit szólnál egy MX-5-ös Mazdához?

-na igen, gondoltam rá, de, milyen lehet vezetni? Csak ki kéne próbálni egyet.

Innen jött az ötlet, hogy béreljünk egyet és ez után a beszélgetés után már 3 hétre le is volt foglalva nekünk egy NB-s MX-5 egy szép szombati napra.

Nem is akármilyen, egy igen jó karban lévő, nem pedig egy rozsda boglya. Ráadásul az 1.8-as motorral, 6-os kézi váltóval és sperr difivel! Azt hiszem, ennél sokkal több nem kell egy jó szombathoz. De még ekkor jött csak a ráadás, gyönyörű napos idő formájában, szóval tető nélkül lehetett hajtani egész nap a gépet.

Reggel fél 10 re volt megbeszélve a kocsi átvétele Kelenföldön a P+R parkolóban, mi kicsit korábban érkeztünk ezért a kocsink mellett ácsorogva vártuk, hogy befusson az MX-5. Meg is jött, keresztben, csikorgó kerekekkel, ahogy a nagy könyvben meg van írva. A tulaj első mondata: - itt a kulcs, az olaj meleg, ne kíméljétek!

Már csak indulás után tűnt fel, hogy a kesztyűtartóba miket készített nekünk, gondolom az eddigi tapasztalatok alapján: pár reklámajándék, névjegykártya, csoki, nedves törlőkendő és egy csomag gumi.

Nyílván haverommal egy szimpatikus meleg párnak tűnhettünk. Hasonló pillantások amúgy is övezték utunkat át a városon, a lehajtott tető mellett két kis baseball sapkás ratyinak néztek minket nem kevesen. Hát igen egy cabrio, még ha egy 17 éves Miata is, nem egy 30+milliós új E Merga amivel 140-nel lehet száguldozni a városban, akkor is sokakban ellenérzést kelt.

Szóval a félve átnéző, vagy látványosan megvető többi autós tekintetével kísérve indultuk el a Pilisbe.

Felváltva vezettünk, többször megjárva Dobogókőt, Visegrádot, Esztergomot. Az egyik visszafordító kanyarban előttünk nem sokkal elcsúszott egy motoros, aki a maga után hagyott olajfoltot a lehullott levelek rárugdosásával próbálta eltüntetni. Ezt a kompozícióját viszont mi nagyon nagyra értékeltük, mert arra rámenve a hátsó kerékkel a kanyarban, majd elrúgva a kuplungot, olyan látványosakat és hosszúakat lehetett driftelni, hogy már csak ezért megérte.

Pedig nem volt olyan kanyar, ami ne lett volna élvezetes. Tudom, már mindenki unalomig ismételte, hogy az MX-5-ös vezetési élménye semmihez sem fogható, de hát, ha tényleg így van. Vagyis nem azt mondom, hogy nincs nála jobb, de utcára kicsit huligánkodni most hirtelen nem tudnék mást mondani. Könnyű, a sperrel bárhol, bárhogy elmegy keresztbe. Ha olyan a kedved, kicsit betáncoltatod a kanyar előtt, ha úgy adja ki: elrúgod a kuplungot, és már áll is keresztbe a hátulja. Megfogni pedig zsigerből jön, hogy lehet: minimális kormánymozdulatokkal pillanatok alatt.  Persze itt most nem arra kell gondolni, hogy 30 méteren át fűzöd egyik kanyarból a másikba, mint egy jó hójáró zsigát télen, hanem hogy mindig meg tudod táncoltatni a fenekét, ha ügyes vagy akár méterek át, mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem érzed veszélyesnek, vagy úgy, hogy nem minden úgy történik, ahogy te akarod. Tényleg 2-3 próbálkozás után simán a sávban maradva lehetett rakosgatni a hátulját még szembe forgalom mellett is. Ezt mondjuk, nagyon nem tanácsolom, de tényleg elhiteti az emberrel, hogy Ken Block mindjárt rácsörög, hogy meghívjon a következő videójába.

Mindemellett a tempó is akkora, hogy ha baj van beleállsz a fékbe és kész, nem fogsz 70-nel berongyolni a fák közzé. Igen ez is a varázs része, hogy lehajtott tetővel 50-nél már nagyon nagy királynak érzi magát az ember, hogy keresztben csapat. De ha már itt tartunk az erő azért kissé soványka. Papíron 148 ló, de ha szórakozni akarsz érdemes kettesben tartani valahol minimum 5000 körül a fordulatot, úgy lesz még benne akarás, ami megszünteti a tapadást a hátsó gumi és az aszfalt közt. Mondjuk nekem kicsit hiányzott a BMW-ben megszokott megindulás, 3500 körül. Itt végig felépülve jön meg az erő, így sosem érzi azt az ember, hogy túl sok. Egy nap használat után, ha a sajátom lenne, már egy kompresszor beépítésén gondolkoznék. Ja, ha már mondtam a hátsó gumit, akkor álljon itt, hogy mekkora: 195 széles és 15 coll. Ehhez nem is kell 200 ló, hogy elforogjon, és ha rúgja is neki az ember és egy szezont sem bír ki, akkor is gombokért van ez a méret. Nem is értem miért nem jár mindenki MX-5-tel, vagy legalább miért nem tart egyet otthon hétvégére? Az árából max. egy jobb használt motort tudnék mondani, ami hasonlóan élmény dús, de akkor ez már mennyivel praktikusabb? Két ember bele tud ülni, van egy 3 hátizsáknyi csomagtartója, lehet pakolni ezt-azt az ülések mögé, és míg egy motoron undorítóan néz ki az utólagos csomagtartó, addig a kis mazda csomagtartójára kívülről ráerősíthető rács, amire a kemény koffert lehet gumipókozni, maga a ’930-as évek önfeledt kocsikázása, nyitott tetővel, a jobb egyen álmaink nőjével, a fejére kötött sálban, ami hosszan hátralobog a huzatban. Egy cabrióban amúgy is mindig benne van, hogy csajozáshoz tökéletes. Nem is hiába veszi minden kapuzárási pánikban szenvedő 50-es pocakos apuka. De valóban kevés nő van, aki megvetne bármilyen cabriót is. Legyen mondjuk ezerből egy. Én meg pont ismerem azt az egyet, akinek az MX-5 egyáltalán nem jött be, mert, hogy túl alacsonyan ül benne az ember, mintha az aszfaltra kéne leülni, mondta. Igen! Pont ez a lényeg benne! Na mindegy, én ismerem a kivételt, szóval ti már nyugodtak lehettek, hogy fogtok tudni csajozni vele. 

Tökéletes autó az utazást magáért az útért kedvelőknek, akiknek nem nyűg a vezetés, és az odajutás nem egy letudandó, szükséges rossz, hanem azért találnak ki távolabbi célokat, programokat, mert titokban el akarnak vezetni odáig. Én is ilyen vagyok, és ebben a Miata tökéletes társ. 130-nál még lehajtott tetővel is lehet benne beszélgetni, 50-60 közt bármelyik fakezű ember szemrebbenés nélkül viszi táncba a hátulját, és ez az a kocsi, amihez nem gáz, sőt kifejezetten illő a lyuggatott, bőr autóskesztyű. Pláne az olyan Nardi fakormánnyal szerelt verziókban, mint amit vezettem, mert eléggé tud csúszni, pláne ha az ember keze még kicsit izzad is a sok driftelés közben.

Ezen a szombati napon beletettünk a kis gépbe majd 500 km-t a Pilisben, úgy, hogy a fordulatszámmérő ritkán volt 3500 alatt. Az esti tankolásnál visszaosztottuk a fogyasztást és pontban 8 literre jött ki. Ez pedig bravúros. Szóval, ha bárki talál egyet, aminek az alját nem ette szét a rozsda, az nyugodtan vágjon bele. Hétvégi autónak még szakadt ponyvatetővel is jó lehet, az esőben úgy is csak fogy a fém is! A fülig érő mosoly pedig garantált!

Gondolom a motoros társaim átérzik azt a várakozást, ami az első szép tavaszi napot megelőzi. Mikor már van ereje a napnak, délutánra a reggeli pára is felszárad az aszfaltról, mikor napszemcsi is kell az utcára, na ilyenkor már bizsereg a motoros tenyere. Ezek azok a napok, amikor sunyiban már otthon felveszi a bukósisakot, próbálgatja a kesztyűt, nézi, miből lehetne újat beszerezni. Nálam így telt a múlt hét eleje, megfűszerezve azzal, hogy hétvégén még 10 centis hóban drifteltem egy fél éjszakát Debrecenben, amit szintén imádok, majd síeltem egy napot Erdélyben. Szóval hirtelen volt a váltás, a téli és a nyári hobbik között, de már szerdán nem bírtam magammal.

Már délben éreztem, hogy ez az én napom, úgy betűzött az irodába a nap, a nyitott ablakon át, megcsapott a jó kis kőbányai tavasz illata, szóval 4-kor elviharzottam haza, és gyorsan a motoros ruhába bújtam. Mondjuk csak részben motoros, mert az aláöltözetem pl. síeléshez van, jó kis decathlonos, de tökéletes motorozáshoz is, ugyan ez a helyzet a pulóverrel is. A kabátom szerencsére 4 évszakos elég bika béléssel (ha most azt hinnétek, hogy előre tudtam, hogy én még dec. 23.- án is motorozni fogok, azért vettem ilyet, akkor tévedtek. Csak ez volt akciós mikor a jogsihoz gyorsan kellett egy kabát). A kesztyűm is inkább átmeneti, mint nyári (igen, természetesen ezt is egy akció indokolta, nem is fázott benne a kezem nyáron a 40 fokba a Bakonyban) valamint egy sima farmer és motoros cipő. Hagy álljak itt, mint intő példa: térdvédőm nincs! Szeretnék venni és mindenkinek javaslom a használatát, mert a térd nagyon sérülékeny és borzasztó fájdalmas, ha van vele valami, és a huzat ellen is célszerű óvni. Na hogy nekem akkor miért nincs? Nem volt még akciós! Valamint nem tudtam eldönteni milyet vegyek. Az oktatáson egy puha feltépőzározhatót használtam, ami mindig elmozdult és piszkosul beizzadt alá a térdem. A motorhoz kaptam kölcsön egy kemény, csuklós védőt, de abban nem lehet menni csak úgy, mint a robotzsaru szóval ezért is hezitálok, hogy milyenért adjak pénzt.

A másik, hogy az eredeti tervem a motorral az volt, hogy időt spóroljak és ne a dugóban üljek. Ezért is néztem maxi robogókat eredetileg, aztán az oktatás meg motoros ismerősök nyomására egy Hornet lett belőle. Na mármost így a beöltözések, nekiindulások azért komoly percekbe telnek, szóval amit spórolok idő a vámon, az elmegy a réven. Ha be kell ugrani a városba, nincs kedvem még a térdvédővel is kínlódni. Sajnos a beépített protektoros farmerek meg elég drágák. Most gondolkozok egy homemade megoldáson, hogy egy bővebb farmeromba varrok protektor zsebet és abba veszek protektort. 

De vissza a szerdai motorozáshoz. Még egy hónapja észrevettem, hogy leeresztett a hátsó kerék. Ezt a tescos, kínai, szivargyújtós kompresszorommal orvosoltam, hogy ne deformálódjon a gumi. Most az indulás előtt jónak tűnt, de a garázsban tologatva feltűnt, hogy valami nem stimmel, de először arra gyanakodtam, hogy befog a fék. Aztán kapcsolt az agyam, hogy ez bizony megint a lapos hátsó gumi lesz.

Nagy szerencse hogy egy kis emelkedőn kell feltolnom az utcára a mocit, ott szoktam indítani, hát ilyenkor megérezni azt a 180 kilót. Kicsin múlt, hogy nem bírtam feltolni lapos gumival. De ezzel még csak egy gond volt letudva, most jött a következő akadály, a két hónapja álló akksi. Bár csak ilyen gondjaim lennének az életben, mert az akksi gyönyörűen forgatta a motort ami pár fordulat után már szépen járt is.

A bemelegedés után lapos kerékkel elgurultam az utca végére a benzinkútra felfújni. A kutas előzékenyen jött, hogy segíthet- e?, Ááá mondom megoldom, kemény motoros vagyok. Ja meg egy jó nagy hülye. Az autókra tervezett fújó feje ugyanis nem igazán fér be a motor kerekéhez egyik oldalon a féktől a másikon pedig a lánctól. Szóval a megoldom énből az lett, hogy nyakig zsíroztam csak össze magam, és moshattam a kezem az ablakmosós vödörben.

Viszont a lemenő napban motorozni megérte a sok szenvedést. A rakparton sikerült lőni egy elég gyenge képet a még havas citadellával is.

Amilyen rohamosan melegszik az idő, olyan tempóban lepik el az utakat a motorosok. Ezért szeretném felhívni az autósok figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek ránk, használják a tükröket, és vigyázzanak a hirtelen sávváltásoknál, nehogy elüssenek egy a holttérben érkező motorost. Mint motoros pedig fokozott óvatosságra és önfegyelemre intenék mindenkit aki két keréken közlekedik. A hosszú téli kényszerpihenő után tudom, milyen jól esik néha kihúzatni a gépet, de tartsuk szem előtt, hogy a rutin megkopott az elmúlt pár hónapban.

Szóval vigyázzunk egymásra, hogy a motorozás egy hobbi maradhasson ne hazárdjáték a saját életünkkel!

Ez lehetne egy egymondatos post is: ne úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Kicsit bővebben:

1. ne aludj indulás előtt 3 óránál többet, a kipihentség nem tesz jót az előtt, hogy majd 5 órát vezetnél Genfig és utána minimum 6 órát téblábolnál a kiállított autók közt (az 5 óra út Dél-Németországból értendő, akkoriban ott éltem).
2. ne szerezz egy olyan útitársat, aki ébren tart az út alatt, mert úgy sem tudod, merre kell menni, így mikor az év autója K-Astra GPS-e egyirányú utcába visz, vagy belenavigál a legnagyobb dugóba olyan címszó alatt, hogy kikerülünk egy másikat az majd úgy is ébren tart.
3. ne akarj megállni a hivatalos parkolóban, ahova több mint egy órán át evickéltél a dugóban, mert hely ugyan van, de a 26 CHF-et egy ember szedi egy mobil WC-ben berendezett „irodában” ami előtt ezért kb. 300 méteres tömött 4-es sor várakozik.
4. ne ott akarj parkolni, ahol szabad, hanem beszéld meg egy raktár tulajával, aki mellesleg csak franciául, spanyolul és olaszul tud, hogy hagy hagyhasd már a bérautót a megállni tilosban egy fél napra az ajtaja előtt. Ja te persze szigorúan csak angolul és/vagy németül tudj!
5. ne a hivatalos buszmegállóba állj be az official buszra várni, ami a parkolótól a kiállításra visz, hanem a megállót jelző tábla tömeggel ellentétes oldalán. Így a buszvezető előtted fog megállni és simán felszállhatsz elsőként a 20 perce ott ácsorgó 2-300 ember előtt.
6. ne állj be a kiállításon a ruhatári sorba, mert rohadt hosszú, hanem vigyél egy hátizsákot, amibe simán belegyömöszölheted a kabátodat. De ha igazán taktikus vagy, akkor semmit nem viszel, hanem az első pultnál szerzel egy hatalmas reklámszatyrot, amibe simán belefér a télikabátod.
7. ne tökölj az VW standnál, mert így nem marad időd mondjuk az Alpinára. De nyugodtan csorgasd a nyálad a RUF-nál vagy a Mclaren-nél is. A kommersz márkákat nyugodtan hagyd a végére, mikor már megtelt a fejed a különlegességekkel.
8. ne hidd, hogy a Porschék közelébe juthatsz. A kedves 2 méteres szerecsen kérdésére: „Invitation?” úgy is lesütött szemmel kullogsz odébb, mint vert sereg.
9. ne hidd, hogy egy 16 gigás mappát teleraksz hoszteszekről készült fotókkal, ugyanis a pórnép napjai alatt alig pózolnak a kocsik mellett. Akik meg igen, ők inkább kedvesek, mint szépek. Bár a méltán hírhedt Nimrod standján egy olyan lány dolgozott, aki felett nem lehetett átsiklani.
10. ne hidd el, hogy 7 órakor bezár a bazár. Nyugodtan sétálj még bent, fotózz, ülj be, amibe csak tudsz, úgy, hogy már nem zavar senki, és nézd meg a hoszteszek csoportos táncát. Ha megtelt az agyad meg a memókártyád, keresd meg a kijáratot és bízz benne, hogy jár még busz vissza a parkoló fele.
11. ne hidd, hogy Genfben megúszod egy sima gyrossal. Ez lesz életed legdrágább gyrosa úgy, hogy rizset adnak mellé és semmi zöldséget, mind ezt 7000 forintért. Jó étvágyat!
12. ne félj megkérdezni egy 60 éves franciát, hogy hol a fenében van a hoteled, mert ahova a nyavalyás navi vitt, ott rohadtul nincs (ismételten köszi K-Astra). Szóval az öreg francia, felpattintja a fél téglányi okostelefonját, felhívja a hotelt, lebeszéli, hogy: igen mennénk, majd hangutasítással beadja a navijába, hogy hová is kéne kilyukadnunk. És ezek után a francia pár még el is kísér minket, hogy odataláljunk. Szóval kicsit rehabilitálnom kell a franciákat, és át kell gondoljam a róluk alkotott eddigi képemet.

+1. Genf járhatatlan a kiállítás alatt, de még a nélkül is elég nehezen. 4 km-t több mint másfél óra alatt sikerült abszolválni úgy, hogy nem volt semmi látható oka a lassúságnak. A lámpák direkt úgy vannak beállítva, hogy ne zöld, hanem piros hullám legyen. Viszont, ha esetleg mégis esély nyílna egynél több zöld lámpán átmenni egymás után, akkor is legyél nagyon résen, mert szinte az összes kereszteződésben traffipax üzemel. Ezen még akkor egész jót nevettem, mert 30 km/h-nál többre nem igazán volt lehetőségem gyorsulni. Aztán pár héttel a kiállítás után jött egy ajánlott levél Svájcból…igen jól gondolod: gyorshajtás! Gondoltam magamban: elmentek ti a…., ez nem lehet igaz. De a levélben megmagyarázták, hogy az egyik kereszteződésben levillantottak 56 km/h-val, amiből levonták a tűrést, ami 5 km/h, így 51 volt a tempóm, ami az 50-es táblánál túl sok, így legyek kedves 40 CHF-et elutalni a svájci rendőrségnek (gondolom, hogy legyen miből megvenni a 25 CHF-es gyrost nekik).

De nem elriasztani akartalak, sőt! Pláne most, hogy fapados gép is megy Budapestről Genfbe, ráadásul a kiállítás a reptér mellett van, érdemes fontolóra venni, mint hétvégi programot. A szállás mondjuk horror áron van (180 CHF/éj/fő-vel lehet kalkulálni) viszont a francia határ egy köpés, így egy kis autózásért, vagy buszozásért cserébe a svájci árak töredékéért is lehet szállást találni.

Ja és érdemes nyitott szemmel járni, és nem csak az autókat nézni hanem az embereket is. Én így botlottam bele Mika Hakkinenbe :)

Mindig is tudtam, hogy hátsó kerekes autó kell! Hogy honnan? Jó kérdés, talán a sok gokartos élmény miatt, vagy a gyakran hajtott RC autók miatt, és a szomszédban lakó barátom Lada mániája is ezt erősítette bennem.

Így történt, hogy a heteken át tartó E30 nézegetés (szigorúan neten, egyet sem élőben) után 2 nap alatt vettem egy 2105-ös Ladát.

Szerelem volt első látásra, de inkább csak a hangulat miatt, meg a hallott storyk miatt, hogy ezt így meg úgy el lehet rúgni keresztbe...az első út inkább volt félelemmel teli, mint élvezettel...zabszem a seggben, hogy a szervo nélküli kormánnyal a szűk utcákban, hogy fogom tudni elmanőverezni. De megoldottam, és jöhetett a Debrecen- Pest táv az M3-ason. Akkor gyűlöltem meg a gyárinál hangosabb kipufogókat egy életre.

ÉS most snitt (mert a ladás egy ganz andere story lenne) azon kapom magam, hogy végzek a BME-n az MSC-vel és előttem az élet. Ez egy nagyon jó alap arra, hogy jogosnak érezzem meglepni magam valami modernebb technikával. Így „tanulva” a Ladás hibámból ismételten az első megnézett autót vettem meg.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy már a hahu-s kisképek alapján tudtam melyik hirdetésre érdemes egyáltalán kattintani. Ezért is siklottam el minimum 3x a későbbi kocsim hirdetése felet. Bár nem hiszem, hogy egy, magára valamit is adó, e36-okat nézegető felebarátom rákattintott volna a kinyitott motorteret ábrázoló képre, amit egy ocsmány sportlégszűrő uralt. De az akkori munkahelyemen amúgy is kötelesség volt az autós újságok tartalmának ismerete, valamint a használt autó piachoz konyítás, így munkaidőben az unalom elűzése végett csak megnyitottam a hirdetést....láss csodát a többi képen egy totál gyárinak tűnő 320i BMW volt. Fekete combtámaszos bőrülés, napfénytető (nepper szlenggel: sibeda), digitklíma (kétzónás), ülésfűtés és '97 12. havi évjárat. Mindez, írd és mond 690.000 jó magyar forintért hirdetve. Laikusoknak elmondom, hogy ez olyan 2 kilóval volt a többi hasonló gép ára alatt (igaz a használt BMW hirdetőknek sokszor közük sincs a valósághoz...a kék fehér propeller gyakran vezet realitásérzék vesztéshez az árképzésnél), ja és a slusszpoén, hogy Debrecenben volt az autó, ahol én is hétvégente tartózkodom.

Egy szó, mint száz szombat este ott álltam a kerekestelepi családi ház pincéjénél, és ahogy kinyílt a garázsajtó, én már láttam magam, ahogy napszemcsiben, elhúzott napfénytetővel és a barátokkal, párommal csapatunk le Almádi felé, távolban a délibábos Balatonnal...(ez meg is történt csak az utolsó 30 km kötélen lett abszolválva, de erről majd máskor). Szóval próbaút, elájulás, egy hét szervezkedés, ismerős vizsgasoron átnézetés, majd 650-re való lealkudás után büszkén feszítettem a forgalomból ideiglenesen kivont 17 éves kiszolgált deutschen Autbahnbomberben.

Szóval egy köcsög BMW-s lettem. Persze az első két hónapban alig nyomtam neki, mert olyan hangos kipuf volt rajra, hogy egyszerűen nem bírtam. Autópályán agyzsibbasztó volt. Miután kapott egy utángyártottat beköszöntött a Zen az életemben, ja és kb. 1 literrel nőtt a fogyasztás miután elmúlt az akusztikus kontroll a jobb lábamról.

Pár szót a BMW-s köcsög sztereotípiáról:

 Imádom a: BMW-m van feszítek, szétfolyok az ülésben, bárkinek a seggében hajtok 10 centire, levillogom, bömböltetem a díjöndissönt, felkapcsolt kínai angel eyesal búgatom a belvárosi parkolóban, pufimellényben Air-Maxban pózolok előtte...majd nagyokat nézek a vizsgán, mikor a tenyérnyi lyukak miatt a küszöbön meg a taposón és a szétrohadt futómű bekötési pontok miatt megkúrnak szárazon, valamint a Ladákat megszégyenítő emissziós értékek miatt...a hátsó lámpában fél éve nem ég a fék lámpa a bal oldalon de a többi gyökér tesze -tosza nyúlbéla találja ki, hogy én mit akarok, hiszen M-rendszámos 800 Euros béjemvém van! - életérzést.

Mivan? Mit mondtál? Hogy ez egy régi lefingott szar? Háá hülye vagy? Az új a szar, azt már 100ezer km-re csinálják, meg már elöl kapar, meg  mind ugyanúgy néz ki, meg tele van elektronikával. Ez apám, ez még autó, ezért én beállhatok keresztbe a roki helyre. Lámpánál beáll mellém a vadiúj 320d. Megkínálom pár gázfröccsel, hogy tudja hol a helye a vén építész köcsögének, az ilyennek minek egyáltalán bömbi? Elég lett volna neki egy Mondeo, úgy sem rúgja el a büdös életben neki.

De nem baj, a lényeg, hogy meglegyenek az utángyártott kristálylámpák, össze vissza széttört koptatójú M- lökösök, a nagykidürgő, mert hát legalább hangja legyen a 316i-nek ha már nem megy de cserébe zabál rendesen. Lehetőleg füstözze is össze az egész hátulját, nem baj legalább nem látszik a csipa a csomagtér tető szélén.

A beltéreben is vannak ám igények: rápopszegecselt alu pedálok, racsingos kormányvédő mert a gyári bőr már darabokban hiányzik az amúgy (állítólag) csak 124 ezer km-t futott kocsiról, meg a váltógomb is valami sárkányfejes piros cérnával vart ocsmányság legyen. Ja a futás természetesen azért ilyen kevés mert németből van, de azok is csak eladni vették a svájci nyugdíjas orvostól akinek ez csak a gyűjteménye utolsó tagja volt, csak a templomba ment vele, de oda is csak karácsonykor az éjféli misére...

Szóval nem akarok általánosítani, de sok hasonló BMW-s miatt nem túl jó az öregebb BMW-k megítélése.

A konkrét kocsiról bővebben a következő részben olvashattok, addigra a km órája is átfordul a 300 ezredik km-en.