Az egész úgy kezdődött, hogy el akartam menni Tullnba, az osztrák veteránbörzére. Nem, valójában nem is itt kezdődik…az igazság az, hogy néha (mások szerint a gyakran jobban illene a néha helyére), szóval van, hogy egymásra szervezek bizonyos programokat. Nem a nemtörődömség az oka, egyszerűen sok mindenben szeretnék részt venni. Ehhez hozzájön, hogy általában kések is, vagyis van rajtam egy kis időnyomás. Na az már ezekből sejthető, hogy ha az ember megcsúszik valamivel, miközben 3 másik ember és program is rá vár, akkor abból azért adódnak konfliktusok. Félreértés ne essék, én nem szeretek késni, de néha (már megint), így jön ki. Ez engem frusztrál, ég a pofámon a bőr. Mondjuk az is igaz, hogy várni még jobban utálok, mint késni…

A tullni börze hétvégéjére pedig igen csak betábláztam magam: Japánban élő Tomi haverom tervezett szombaton Pestre jönni, vele beszéltünk meg egy közös délutánt, míg 6-tól már másik, egész éjszakás programom lett volna, valamint még vasárnapra is elígérkeztem az EU-s futásra 10-től. Tulln meg akárhogy csűrtem csavartam a gugli maps-et, csak mindig 5 és fél órára jött ki a legjobb esetben is. Tudva, hogy mekkora területen van, úgy nem volt értelme annyit utazni, hogy 3 órát tudok ott tölteni. A legjobb variációnak az tűnt volna, ha péntek este elmegyek Tomihoz, aki a szülői házukban volt épp Harkán, az osztrák határtól pár km-re. Ott megalszok, aztán a szombati közös program lett volna a börze, mivel, hogy ő is autóbolond, voltunk már együtt genfi autószalonon, esseni Techno Classicán, szóval nem lett volna vele baj. Viszont, hogy szombaton vissza is érjek 6-ra Pestre, ahhoz illett volna a reggeli 9-es nyitásra már a börzén lenni. Ismerve az eddigi ilyen indulás előtti estéinken elfogyasztott szesz mennyiségét, erre az esély vészesen csekély volt.

Szóval ott voltam péntek este az útvonaltervekkel, mikor hívott Tomi, hogy akkor ágyazzon-e Irénke (az édesanyja)? Én meg szép csendben pityeregve elengedtem az idei, amúgy sok szempontból jubiláló tullni börzét. Annyiban maradtunk, hogy délelőtt majd kimegyek elé az állomásra. Éjfélkor még bőven nem aludtam, nem hagyott az autómániám, és ekkor futottam a neten véletlenül bele a Retropartyzánok rendezvényébe. Innentől úgy mondanám, ha a bíróságon lennék, hogy „idegállapotban voltam, tisztelt bíró úr”! Két perc alatt megvolt a terv, de Tomival már nem volt kedvem megosztani, gondoltam, ha alszok rá egyet, és még reggel is királynak tűnik, majd intézkedem.

Reggel aztán gyors telefon Tominak:

-Szeva, vonattal honnan jössz? Sopron? Nem mész inkább Győrbe Pest helyett? Felveszlek ott kocsival, megnézzük a Retropartyzánok kiállítását, aztán visszahozlak Pestre, és kajálunk valamit.

-Nem tudom mi az a Retroizé, de oké, még úgy sem nagyon vittél a BMW-vel. Vonat meg óránként megy Győrbe, 11-re ott vagyok.

Hát így kerültem szombat délre az ETO Park parkolójába Tulln helyett.

A hatalmas parkoló fele le volt zárva fehér szalaggal, ennek akkor még nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget, nyilván oda nem parkoltam. A bejárat előtt aztán meg is láttunk két dolgot, amik el is vitték a showt. Az egyik egy 35-40 év körüli anyuka volt, aki tényleg nagyon csinos volt és olyan áhítattal hallgatta a tulaj előadását a Zaporozsec beszerzéséről, hogy Tomi rögtön szerelembe is esett. És innentől amúgy végig árnyékként követett minket (vagy mi őt) az egész kiállításon. A másik sztár pedig Manó volt. Oldalán a hideg, dobozos sörrel. Később, még összefutottunk vele, próbáltuk megsimogatni, akkor a gazdája szólt nevetve, hogy:

-Manó: 700 a sör!

Hihetetlen volt, hogy még a Záporjóskák közt is szinte mindegyik más színű volt itt. Imádom az ilyen rendezvényeken felbukkanó színkavalkádot, mindegy, hogy egy keleti autókat felvonultató rendezvényről van szó, vagy legyen az egy nagy német börze. Csak míg itt a dupla körlámpás zsigák szivárványában lehet gyönyörködni, addig ott a 911-es Porschék és zöldséges mercik szolgáltatják a vásznat a színes életképhez.

Az érkezés után a parkolóban elnézelődtünk vagy másfél órát. Ha birtoklási vágyat nem is, de egy jó kis nomád nyaralás igényét felébresztette bennem a Ducato lakóautó. Tiszta Amerika volt így, a fülke feletti hálópúp nélkül. Aztán befutott egy XR2 Fiesta, igazi kis méregzsákhoz illő hanggal.

Majd megjött két ültetett Kispolszki. Ők leparkoltak egymás mellé, elkezdtek dumálni, cigizni, de az egyik srác nem állította le a motort. Erre a másik vagy 3 perc múlva meg is jegyezte, hogy most már visszahűlt a turbó, nyugodtan állítsa le. Ez, akkor ott, a tűző napon, a kis rotyogó 23 le mellett igen viccesen hangzott.

Jó érzéssel parkolt egymás mellé egy Cadillac Eldorado és egy faros Ikarus is. Ilyen közegben válik világossá, hogy a pazarlás, maga a luxus (vagy a luxus maga a pazarlás). Utóbbiba szabad volt a beszállás, az üléspróba, mind az utastérben, mind a vezetőállásban. A sofőrszékben ülve aztán értelmet nyert a rendezvényre meghagyott retro, kamionsofőr style bajszom is.

Nem lehet szó nélkül elmenni a kívülről indián pánsíp művésznek tűnő tulaj mellett, aki nagy büszkeségét, a lambo ajtós, első szériás VW Jetta-ját hozta ki. A csomagtartó ajtóban hangszóró, a sárvédőkben LCD kijelző, a motorháztetőn tigris bőr, belül pedig PS és a hozzá tartozó kontrollerek. Szépségről nem vitatkozunk, de a beleölt energia mindenképp megsüvegelendő.

Belépve az épületbe, az ajtótól balra folytatódott az alapvetően szocialista vonal, megfűszerezve pár Opellal, Fiat 850-nel, Volvo 244-essel. De álltak ott olyan csodák is, mint az angol piacra gyártott Skoda 130 Rapid cabriolet, vagy a Nagypolski kombi változata. Ezeket a Nagypolskikat amúgy rettentően tudom kívánni, pláne ami még kormányváltós. Az valahogy tényleg egy darab Piedone. Na jó: Ötvös Csöpi (tudom egyik sem használt ilyet, de nekem mégis ezeket jelenti).

Itt a keleti részlegen aztán még sorban álltunk pár 6-8 éves gyerek közt, hogy ki tudjuk próbálni egymás ellen a Carrera tudásunkat, közben leszakadt a pofám az autómakettek árai láttán: 4000 forint alatt nem volt 1:34-hez méretű model. Egy 1:24-hez Lada Niváért 19 ezer forintot akartak kapni. Hogy ezek után lehűtsük magunkat, póló nézegetésnek álcázva szemmértéket vettünk a ladás dolgokat áruló eladó hölgyről és így, újult erővel mentünk át a nyugati autókat tartalmazó jobb szárnyra. Az oda utat VW bogarak szegélyezték, ott pedig egyik örök kedvencem várt: a Mercedes E500.

Emellett még pár zöldséges, E30-as és 850-es BMW,ez utóbbi láthatóan gyenge minőségben fényezve vmi kis baleset után. És még pár Mini. Egy platós Barkaszon pedálos Moszkvicsok voltak, ami sok nosztalgikus emléket váltott ki belőlem. Ugyan magamnak sosem volt, de egyik családi barátunknak volt, és ott rendszeresen játszottam vele, mivel náluk két lánygyerek volt, így mindig én hajthattam a kis Moszkvicsot. Egyszerűen imádtam. Ezért is volt meglepő, amit itt hallottam: egy 10 év forma körüli kis srác jött az apjával, kezében tégla méretű okos telefon, amivel fotózgatott. Az apja lelkesedve mutat a Barkas platója felé, hogy „nézd kisfiam, egy pedálos Moszkvics!”, erre a kisgyerek: „ebben mi volt a jó?” Láttam, ahogy az apára rászakadt egy kétgenerációs különbségnyi hideg zuhany. Ezek után nem csodálom, hogy nekik már nem is fog hiányozni a vezetés az önvezető autók korában.

Végezve a nézelődéssel pihenés kép ettünk egy fagyit, és már akkor feltűnt, hogy hány motoros járkál bent az épületben, de akkor még csak azt gondoltam, milyen jó nekik, én is azzal jöttem volna, ha egyedül vagyok. Aztán mikor kimentünk, és még a parkolóban nézegettük az újonnan érkezett járgányokat, hallottuk, hogy valakik gumit égetnek és tiltáson pörgetnek motorokat, de még ez sem volt gyanús. Aztán mikor elindultunk vissza az ETO Park másik felében parkoló kocsim irányába, akkor realizáltuk, hogy több ezer motoros lepte el a parkolót. Nekünk erről senki nem szólt semmit, de a kocsi mellett már egy komplett színpad állt, ahol a miniszteri biztos köszöntését kezdték épp, és méltatták a 16 éve megrendezésre kerülő motoros találkozót (ahhoz képest eredményesen titkoltál a közönség elől) de szájhagyomány útján terjedve is elért 3000 ezer motorost, akik 7,5 km hosszú konvojban vonultak. Nem is lett volna ezzel semmi baj, csak, hogy miattuk lezárták a parkoló mindkét kijáratát, így nem tudtuk elhagyni azt. Még egy retropartyzános rendező mellényben levő kiscsaj ugyan bepattant hozzánk a hátsó ülésre, hogy, majd ő megmutatja a kijáratot, de ő is csak ugyan oda tudott visszanavigálni ahol már egyszer lepattantunk a csöppet sem kedves motoros szervezőről, aki valami dög nagy cross-túra motorral cikázva a tömeg közt, és bőgetve a gépet állta el az autósok útját. A rendezvényt biztosító rendőröktől aztán megtudhattuk, hogy ez 16 éve valóban mindig ilyen, és kb. 40 perc ez a parkolós mutatvány, amiből már 20 eltelt, szóval várjunk egy kicsit és a motorok elvonulnak majd a belváros felé, mi pedig mehetünk a dolgunkra. Igazából így is lett, de azokat az autósokat is megértem, akik őrjöngve kiabáltak a rendőrökkel, szervezőkkel, mert nem tudtak kiállni a parkolóból. Aztán akinek tényleg nagyon sürgős volt, az a méretes padkán és füvön át csak megtalálta a menekülő utat a főút felé. Engem nem zavart, hogy a motoros felvonulást is végig kellett néznem. Volt pár igazán színes egyéniség a tömegben: kisgyerekek 50-es cross motorokon, forrónacis, crosscsizmás teenager lány, tiltáson búgatott géppel, chopper ahol, a bőrcsizsmás, szoknyás nő vitte a hátsó ülésen gubbasztó férfit, speed motorosok sisak nélkül, vespások, trike-osok, quadosok, szóval minden féle, motor hajtotta 2-3-4 kerekű jármű.

A visszafele út ezután már eseménytelenül zajlott, leszámítva a hirtelen jött olyan zuhét, hogy 80-ra lassítva a pályán, a legmagasabb fokozatba állított ablaktörlővel sem láttam egy pillanatra semmit. Valójában megérte elmenni Győrig, még ha ezeket az autókat amúgy a forgalomban is lehet még látni. De azért ezt a tullni börzét még be kell majd pótoljam! Ha sikerül, itt garantáltan olvashattok majd róla!