Egyesek szemében varázsszó, mások szemében egyenesen szitokszó: E36. Pedig sokak szerint ez az egyik utolsó igazi 3-as BMW. Nem tagadás, a legszebb, legidőállóbb forma az E46-é. Az utolsó két kör lámpás, az E30 egy ikon. Tehát az E36 egy kicsit mostohagyerek. Akkor mire fel ez a nagy imádat és rajongó tábor?

Ehhez nem árt egy kis történelmi kitekintés. Kik is nyomtak el minket 150 évig? Kik elől mentette meg Dobó István a nyugatot? Gondolom már mindenki kitalálta, hogy Jumurdzsákékról van szó, igen a törökökről. Mert hol is találhatók meg ők manapság nagy számban? És nem, nem Törökországra gondoltam, hanem olyan helyre, ahol a BMW egy elérhető közlekedési eszköz, és nem a kamaszfiúk szobájának vastagon összenyálazott tapétája...szóval Németország. Egy ottani mondást idézve: BMW coupét akarsz venni? Neee! Soha, azt csak törökök vesznek. Aztán fel is pattintják a már korábban tárgyalt sztereotípiáknak megfelelő kiegészítőket, vegyítve a német iskolának megfelelő tuninggal. Szóval felkerülnek a széles felnik a ráfeszített gumikkal, erős ültetés, nagyzene és valami nyitott rendszer lehetőleg motorról származó végdobbal. Aztán az amúgy nyugodt főutcán lehet túlszárnyalni az üvöltő kipufogót a hangszóróból zengő török poppal. Ilyeneket látva nem az irigység az az érzés ami hatalmába kerít. Ha el akarják kerülni ezt az image-t akkor kombit vesznek.

És nálunk ki érzi úgy, hogy a piros lámpa egy gyors körbenézésre, a záróvonal "visszakettőpadlóra" felkérés? Pontosan a 3-as coupe-kat és compactokat hajtó vagányok. Szóval ez a 150 év csak nem telt el nyomtalanul, és nem csak a töltött káposzta receptje maradt ránk, hanem a bunkó bmw-s magatartás is. Most gondolhatnád, hogy nincs is ezekkel a BMW-sekkel baj, aztán majd nézd meg holnap, hogy milyen vezetési kultúrát képviselnek az M-es, N-es rendszámmal közlekedő E36 és E46-os BMW-k.

De ne legyünk ennyire szigorúak. Tegyük fel, hogy ezek nagyon jó autók. Ebben az esetben sem tévedünk nagyot. Egy gyári állapotban megőrzött példány még ma is olyan vezetési élményt nyújt, hogy szívesen együtt élnénk a sarki török kebab árusnak kijáró "tiszteletteljes" tekintetekkel. Bár tegyük hozzá, hogy az autórajongók szemében egy gyári E36 már képes elismerő pillantásokat is kiváltani.

Kezdjük kívülről:

Vonalzóval rajzolt forma, de hátulról-oldalról a kupé nagyon kiadja. Az alján pont van annyi kis hajlítás a küszöbön meg a lökhárítón, hogy az megtörje a sok egyenes vonalat. Az elmaradhatatlan hokiütő pedig hozza az álló helyzetben is száguldás érzését. Mondhatnánk, hogy letisztult a forma, de azért ne felejtsük el, hogy az autó fejlesztése még a '80-as évek végén kezdődött, amikor még a lemezek mindenféle hajlítása sem a tervező asztalon sem a présszerszámok gyártásánál nem volt kivitelezhető. Ennek ellenére a limuzin megelőzte a korát, gondoljanak csak bele, hogy a bébi Benz, a 190-es volt az alternatívája a Mercitől. Ami azért erősen retró ehhez képest. Ennél a szériánál indult az életstílus kombik korszaka a márkánál, nem tudom, hogy akarva, vagy akaratlanul, de a kombi formája még inkább kiadja, mint a limuzin. Azon valahogy túl nagy és ortopéd a hátsó lámpa. Ezt érezték a BMW-nél is, mert a kombinál már próbáltak javítani rajta, de az igazi arányokat a coupéval találták meg. Pont annyival alacsonyabb és szélesebb, hogy így már telitalálat.

Beltér:                                                    

Na az aztán tényleg modern volt új korában. Hagyományos vezető felé fordított középkonzol, formatervezett légbeömlő, nem a megszokott téglatest, mint minden másban. Négy kerek óra a műszerfalon, hagyományos tipográfia, fedélzeti computer, magas középkonzol könyöklővel, kartámasszal, rekeszekkel. Még ma sem hat ódivatúnak, egyedül a pohártartók teljes hiánya árulkodik arról, hogy ez még egy másik kor gyereke. Amúgy az extra listán olyan dolgok szerepelnek, mint mondjuk a kétzónás digitális klíma, ami párásodáskor magától vált külső keringetésre, ülésfűtés, 4 légzsák, kikapcsolható menetstabilizátor, CD-s rádió, állítható combtámaszos ülés. Ja és a kedvencem, hogy az ablaktörlő ugyan nem érzékelős, de lámpához beállva magától szakaszos törlésre kapcsol, és nem koptatja feleslegesen a magasabb fokozaton a lapátokat. Más kérdés, hogy az említett extrákból máig mi mondta be az unalmast.

DE a sok kis apró kellemetlenséget könnyen megbocsájtja neki az ember amikor beindul. A 320 a legkisebb motor amivel beléphetünk egy elit társaság tagjainak a sorába, mégpedig a soros hathengeresek közzé. Igaz, hogy hengerenként nyamvadt 330 ml áll a rendelkezésünkre (amúgy az egy dobozos kóla mennyiség!) de a tény, hogy ezekből a hengerekből 6-ot pakoltak egymás mellé a tüchtig német mérnökök már sejteti, hogy ebből rossz dolog nem sülhet ki. És valóban, már alapjáraton hallani a hangján a sorhatosok minden jellegzetességét (2 indítás alkalmával mondjuk már a Volvo tulajok reggeleit is át tudtam élni, hogy hogyan is duruzsol 5 henger, ugyanis volt, hogy ennyi volt hajlandó beállni az igába, de e két esetben pár másodperc spéttel csatlakozott a 6. henger is koncerthez.)

Bent ülve 3500as fordulatig nem is igazán hallani a motort, e felett a tartomány felett viszont megszólal az a jellegzetes fémes csörtetéssel kevert mély basszus ami olyan jól szól, és a motor annyira szeret pörögni, valamint fent sem fogy ki a szuflából, sőt!, Tehát ezek miatt párszor előfordult velem, hogy egy jól eső, teljesen felesleges kihúzatásnál, amikor csak a motort akartam hallgatni, egyszer csak fura zaj zavarta meg zenei élvezkedésemet. Ez pedig nem volt más mint a tiltás. Olyan természetességgel és vehemenciával pörög 6 ezer felé, hogy nem érzi az ember hogy váltani kéne, csak azt hallod, hogy még még még még egy kicsit told nekem, ott még kijön belőlem a 150. húszéves táltos is. De vicc nélkül a viselkedéséből és hangjából ítélve még simán elhinne az ember vagy 1000-1500 fordulatot a tiltásig. IMÁDOM. Nem hiába vannak vallásos rajongói ennek az M52-es motorcsaládnak.

A menése persze nem olyan igazán hátba vágós. Pörgetve meg tud azért indulni, de egy mai kétezres dízel megeszi reggelire. De egy jobb kanyargós úton azért megvillantja még, hogy mit is tud. Az enyémen 225 széles és 16 colos kerekek vannak nyárra (sajnos nem túl gyakori méret, ami meglátszik a gumik árán is) amivel úgy tapad kanyarban, hogy nézel, valamint a gyárilag M-es futóműnek is köszönhetően élmény kanyarogni vele, amiben az ülés kellemes oldaltámasza is partner. Egyedül a váltó nem szereti a gyors kapcsolásokat. Egyesből kettesbe átdobva sokszor egy hangos reccsenéssel adja tudtunkra, hogy ő márpedig ilyen gyorsan nem hajlandó bevenni a másodikat. Ezt leszámítva jó érzés kapcsolgatni, bár kicsit hosszú úton jár a kar. A menetstabilizátor szerencsére kikapcsolható, de amúgy is kicsit megengedően zabolázza meg a kocsi farát. Szóval garantált a széles mosoly a kiszállás után. Volt már, hogy nedves kanyarban egy kamion és egy villamos közt sikerült úgy gázt adnom, hogy megindult a feneke, és nekem érzésre úgy tűnt én szedtem össze nem a menetstabilizáló. Máskor pedig érezhetően elveszi a gázt. Szóval a működése nem mindig ugyanolyan, ezért nem is teljesen kiszámítható. Itt érezhető nagyon, hova fejlődött az ESP az elmúlt években.

Apropó ESP, pont most fordult át a km számláló a 300 ezredik megtett km-en. Ez pont egy havas napon történt, így a megörökítésére készült képen látszik, hogy ég a visszajelző lámpája, mert ugye, ha van egy kis hó, illik kikapcsolni, hogy szabadon lehessen játszani a hátsójával. A majdnem üres tank nem a "2000-ért tele főnök" elv jele, mindig telerakom, és a sárga lámpáig hsználom, mert naplózom a fogyasztást, szóval a tank állása és a 461 megtett km is azt mutatja, hogy az átlag fogyasztás 9-10 liter. 55 liter benzinből szoktam 520-620 km-t autózni. 

Összefoglalva, olyanoknak ajánlom, akik szeretnek vezetni, de ezért az élményért hajlandóak elviselni, hogy a kocsi törődést igényel. Az árak még a padlón vannak, most kell beszerezni egyet, lassanként mindent eredetire cserélni benne és hétvégente megjáratni a Pilisben. Ott találkozunk! Addig is egy E36, amiért bármikor felajánlanám az egyik vesémet: M3 GT: