benzingőz

Cargineering

Cargineering

Hivatalosan is megnyitottam a motoros szezont

2018. március 11. - Cargineering

img_20180307_171036.jpg

Gondolom a motoros társaim átérzik azt a várakozást, ami az első szép tavaszi napot megelőzi. Mikor már van ereje a napnak, délutánra a reggeli pára is felszárad az aszfaltról, mikor napszemcsi is kell az utcára, na ilyenkor már bizsereg a motoros tenyere. Ezek azok a napok, amikor sunyiban már otthon felveszi a bukósisakot, próbálgatja a kesztyűt, nézi, miből lehetne újat beszerezni. Nálam így telt a múlt hét eleje, megfűszerezve azzal, hogy hétvégén még 10 centis hóban drifteltem egy fél éjszakát Debrecenben, amit szintén imádok, majd síeltem egy napot Erdélyben. Szóval hirtelen volt a váltás, a téli és a nyári hobbik között, de már szerdán nem bírtam magammal.

Már délben éreztem, hogy ez az én napom, úgy betűzött az irodába a nap, a nyitott ablakon át, megcsapott a jó kis kőbányai tavasz illata, szóval 4-kor elviharzottam haza, és gyorsan a motoros ruhába bújtam. Mondjuk csak részben motoros, mert az aláöltözetem pl. síeléshez van, jó kis decathlonos, de tökéletes motorozáshoz is, ugyan ez a helyzet a pulóverrel is. A kabátom szerencsére 4 évszakos elég bika béléssel (ha most azt hinnétek, hogy előre tudtam, hogy én még dec. 23.- án is motorozni fogok, azért vettem ilyet, akkor tévedtek. Csak ez volt akciós mikor a jogsihoz gyorsan kellett egy kabát). A kesztyűm is inkább átmeneti, mint nyári (igen, természetesen ezt is egy akció indokolta, nem is fázott benne a kezem nyáron a 40 fokba a Bakonyban) valamint egy sima farmer és motoros cipő. Hagy álljak itt, mint intő példa: térdvédőm nincs! Szeretnék venni és mindenkinek javaslom a használatát, mert a térd nagyon sérülékeny és borzasztó fájdalmas, ha van vele valami, és a huzat ellen is célszerű óvni. Na hogy nekem akkor miért nincs? Nem volt még akciós! Valamint nem tudtam eldönteni milyet vegyek. Az oktatáson egy puha feltépőzározhatót használtam, ami mindig elmozdult és piszkosul beizzadt alá a térdem. A motorhoz kaptam kölcsön egy kemény, csuklós védőt, de abban nem lehet menni csak úgy, mint a robotzsaru szóval ezért is hezitálok, hogy milyenért adjak pénzt.

A másik, hogy az eredeti tervem a motorral az volt, hogy időt spóroljak és ne a dugóban üljek. Ezért is néztem maxi robogókat eredetileg, aztán az oktatás meg motoros ismerősök nyomására egy Hornet lett belőle. Na mármost így a beöltözések, nekiindulások azért komoly percekbe telnek, szóval amit spórolok idő a vámon, az elmegy a réven. Ha be kell ugrani a városba, nincs kedvem még a térdvédővel is kínlódni. Sajnos a beépített protektoros farmerek meg elég drágák. Most gondolkozok egy homemade megoldáson, hogy egy bővebb farmeromba varrok protektor zsebet és abba veszek protektort. 

moci2.jpg

De vissza a szerdai motorozáshoz. Még egy hónapja észrevettem, hogy leeresztett a hátsó kerék. Ezt a tescos, kínai, szivargyújtós kompresszorommal orvosoltam, hogy ne deformálódjon a gumi. Most az indulás előtt jónak tűnt, de a garázsban tologatva feltűnt, hogy valami nem stimmel, de először arra gyanakodtam, hogy befog a fék. Aztán kapcsolt az agyam, hogy ez bizony megint a lapos hátsó gumi lesz.

Nagy szerencse hogy egy kis emelkedőn kell feltolnom az utcára a mocit, ott szoktam indítani, hát ilyenkor megérezni azt a 180 kilót. Kicsin múlt, hogy nem bírtam feltolni lapos gumival. De ezzel még csak egy gond volt letudva, most jött a következő akadály, a két hónapja álló akksi. Bár csak ilyen gondjaim lennének az életben, mert az akksi gyönyörűen forgatta a motort ami pár fordulat után már szépen járt is.

A bemelegedés után lapos kerékkel elgurultam az utca végére a benzinkútra felfújni. A kutas előzékenyen jött, hogy segíthet- e?, Ááá mondom megoldom, kemény motoros vagyok. Ja meg egy jó nagy hülye. Az autókra tervezett fújó feje ugyanis nem igazán fér be a motor kerekéhez egyik oldalon a féktől a másikon pedig a lánctól. Szóval a megoldom énből az lett, hogy nyakig zsíroztam csak össze magam, és moshattam a kezem az ablakmosós vödörben.

Viszont a lemenő napban motorozni megérte a sok szenvedést. A rakparton sikerült lőni egy elég gyenge képet a még havas citadellával is.

img_20180307_174217.jpg

Amilyen rohamosan melegszik az idő, olyan tempóban lepik el az utakat a motorosok. Ezért szeretném felhívni az autósok figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek ránk, használják a tükröket, és vigyázzanak a hirtelen sávváltásoknál, nehogy elüssenek egy a holttérben érkező motorost. Mint motoros pedig fokozott óvatosságra és önfegyelemre intenék mindenkit aki két keréken közlekedik. A hosszú téli kényszerpihenő után tudom, milyen jól esik néha kihúzatni a gépet, de tartsuk szem előtt, hogy a rutin megkopott az elmúlt pár hónapban.

Szóval vigyázzunk egymásra, hogy a motorozás egy hobbi maradhasson ne hazárdjáték a saját életünkkel!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cargineering.blog.hu/api/trackback/id/tr5213730598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása